Ezúttal egy gyilkossági ügy feltárásában játszott sorsdöntő szerepet az Apple Watch

HusztiD 2018.04.03. 17:55 Apple Watch, Kiemelt hírek 1 db 239

watch-1

Számos olyan esetről olvashattatok oldalunkon, amikor arról írtunk, hogy miképp mentette meg egy ember életét az Apple Watch. Most viszont a Daily Mail egyik legutóbbi beszámolója más vizekre evez, hiszen ezúttal nem emberi életet mentett, hanem egy ember került miatta börtönbe.

Az eset két évvel ezelőtt történt, mikor az 57 éves ausztrál Myrna Nilsson elhalálozott. Most nem olyan régen viszont a hatóságnak sikerült hozzáférnie, majd kielemeznie az okosóráján talált adatokat, amely megcáfolta a 26 éves lánya, Caroline Nilsson vallomását a halálesetével kapcsolatosan. Korábban a 26 éves lány azt állította, hogy anyja az elkövetőivel, egy férfiakból álló csoporttal 20 percen át veszekedett halála előtt, s este 7 óra 13 perckor még telefonhívást fogadott tőle, tehát ezt követően halálozott el.

A csavar ott jön, hogy az Apple Watch szerint a halál beállta 6 óra 38 és 45 perc közé tehető, illetve a rajta szereplő adatokon hirtelen halt meg, mint sem veszekedett előtte valakikkel – ezt feltehetően az aktivitási adatok által nyerhették ki, esetleg egyéb egészségügyi programmal, de sajnos ezt nem közölte le pontosan a cikk. Carmen Matteo ügyész elmondta, hogy a lány vallomása hamis, s a bűnügyi helyszínt is a történetéhez lett beállítva, hogy csoportos elkövetésnek látszódjon.

Az ausztrál rendőrség végül letartóztatta a 26 éves Caroline-t anyja meggyilkolásának gyanújával, s június 13-án lesz az új, sorsdöntő tárgyalása. Sajnos ennél pontosabb adatokat sem osztottak meg a nagyérdeművel, pedig jobb lett volna, ha kicsit átfogóbban ismerjük meg a történetet. És mi a tanulság? Az Apple Watch nem csak életet menthet, de egy-egy extrém ügyben akár sorsdöntő bizonyítékkal szolgálhat.

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Pepe - 2018.04.04. 14:01

    Myrna a keresztneve helyesen. Nem a lánya, hanem a menye. (Vagyis anyós volt.) Megkerestem az eredeti cikket és vettem a fáradtságot és végig olvastam. Most csak az a kérdés a többi cikketek is ennyire pontos?

Szólj hozzá Te is!