Rekord mennyiségű iPhone-t adhat el idén az Apple

HusztiD 2018.03.26. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 2 hozzászólás 287

iphone-x-quad

A legújabb ellátási láncból származó információk alapján idén rekord mennyiségű iPhone-okat adhat el az Apple – persze akkor, ha minden jól megy. A tajvani források szerint a kaliforniai vállalat leadta kijelző-berendeléseit az idei évre a partnereik felé, így várhatóan 250-270 millió panelt szállíthatnak le 2018-ban.

Ha viszonyítani szeretnénk, akkor előző év folyamán 216 millió okostelefont sikerült elpasszolniuk az almásoknak, míg a rekord 2015-ben volt 231 millió eladott készülékkel. Ha képesek megütni ezeket a mennyiségeket, akkor azzal együtt új rekordot fognak felállítani. Minderről egyébként a Digitimes számolt be, kikről köztudott, hogy sokszor hoznak le kétes információkat. Ebből kifolyólag érdemes erős fenntartásokkal kezelni a mostani szóbeszédeket.

Az ázsiai forrás egyébként tudni véli, hogy milyen panelből mennyit rendelhetett be megközelítőleg az Apple. Ha minden igaz, akkor OLED kijelzőből összesen 110-130 milliónyi igényt adtak le. Elviekben ebből 70-80 millió az 5,9 colos modellé lehet, míg a maradék 40-50 millió a 6,5 colos telefoné. Igen, jól olvastátok, 5,9 colt írtunk, mivel a Digitimes is így hozta le, de nem tudni, hogy elírás történt-e. Nem utolsó sorban még LCD panelekből is 60-70 milliót rendeltek 6,1 colos méretben, míg ugyanennyit 4, 4,7 és 5,5 colban.

iphone-x-display

Az almások számára olyan vállalatok gyártják le a kijelzőket, mint a Samsung, LG, Japan Display és a Sharp, de az egyelőre nem tudott, hogy milyen lesz a gyártók közötti megoszlás. Természetesen a mostani adatokat nem érdemes készpénznek venni, ugyanis nem kizárt, hogy az Apple a maximálisan legyártandó mennyiséget adta le partnerei felé, hogy szükséglet esetén fel tudjanak készülni a növekvő igényekre. Ergo ez azt jelenti, hogy ha nagyon jól pörögnek az eladásaik, akkor legjobb esetben ennyit rendelhetnek be.

Mivel ez is egy hosszabb folyamat, így érdemes lesz  hónapok múlva visszanézni, hogy mégis hogyan alakultak az Apple eladásai.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Figyelem! Praktikus és egyben menő iPhone és iPad kiegészítőt keresel? Segítünk! Ha pedig kijelzőcserére vár telefonod, akkor érdemes az iDoki legújabb akcióját lecsekkolni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. g - 2018.03.26. 18:30

    Ez egy kiváló cikk.
    Már az első mondat rendkívüli: A legújabb ellátási láncból származó információk alapján idén rekord mennyiségű iPhone-okat adhat el az Apple – persze akkor, ha minden jól megy.

    Tehát, ha minden jól megy, ha nem akkor meg nem. Teccccciiik érteni :))))

    A legújabb információk szerint az iPhone a legjobb telefon persze akkor, ha minden jól megy.
    Amennyiben nem megy jól akkor más telefon lessz a legjobb bruhahhaaaaaa…

  2. Krisztián - 2018.03.27. 08:15

    Ezt minden évben elmondhatjuk. Fő az optimizmus. Meg persze ez a befektetőket is megnyugtatja.:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.