Március 27-én lesz a tavaszi Apple event

HusztiD 2018.03.19. 09:55 Apple, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 799

education

A hétvége folyamán az Apple kiküldte meghívóit egy március végi Apple eventre, ám rendhagyó módon ezúttal az oktatásé lesz a főszerep. Maga az előadás egészen pontosan március 27-én, Chicagóban, a Lane Tech főiskolában kerül megrendezésre helyi idő szerint délelőtt 10 órakor, ami magyar időben délután 4 órát jelent számunkra.

A megszokottakhoz hűen ismételten szűkszavú volt az Apple, hiszen csak a média számára küldte ki a meghívókat, de konkrétumokat nem árultak el. Mivel az oktatás van a középpontban, így egyértelmű, hogy ekörül forog majd az event, azonban esélyes lehet, hogy több új terméket kapunk az Apple-től, mint ahogyan a korábbi pletykák állították.

retina-macbook-colors

Tavaly márciusban dobta piacra az Apple a 329 dolláros iPad-et, amit itthon 133 ezer forinttól árulnak. Korábbi szóbeszédek alapján viszont esélyes, hogy egy még ennél is olcsóbb 9,7 colos tabletet mutatnak be, melyet 259 dollártól árulnak, ami magyar forintban mérve 100 ezer forint környékén mozoghat. Pontos specifikációkról egyelőre nem tudni.

Esélyes, hogy az almások egy olcsóbb MacBook Air-t is bemutatnak a diákok számára. A jelenleg piacon lévő notebookot 999 dollártól, vagyis 360 ezer forinttól árulnak. Ha minden igaz, akkor az új modell indulóára 799 vagy 899 dollártól kezdődhet, tehát olyan 300 ezer forint környékén lehetnek a magyar árak.

Az iPhone SE 2-ről is régóta szólnak a hírek, így nem kizárt, hogy ezt a vonalat szintén frissíti az Apple. Az elmúlt hónapokban többféle pletyka volt a második generációs telefonról, így egyelőre erősen kérdéses, hogy pontosan milyen specifikációkat kap. Az biztos, hogy az Apple továbbra is megtartja vele az olcsóbb, 130 ezer forintos árszabást.

apple-classroom-ios-11

Mit várhatunk még? Esélyes, hogy végre bejelentik az AirPower töltőállomás árát és hivatalos megjelenési dátumát, illetve egy második generációs Apple Pencil-t egyaránt piacra dobhatnak. Nem utolsó sorban pedig ugyanezen a napon, tehát március 27-én érkezhetnek meg az Apple legújabb végfelhasználói rendszerei, mint az iOS 11.3, macOS 10.13.4, watchOS 4.3 és a tvOS 11.3.

Ti mire számítotok leginkább?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Figyelem! Praktikus és egyben menő iPhone és iPad kiegészítőt keresel? Segítünk! Ha pedig kijelzőcserére vár telefonod, akkor érdemes az iDoki legújabb akcióját lecsekkolni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Szilard - 2018.03.19. 17:05

    Uj iPad pro nem aktualis?

    • HusztiD - 2018.03.19. 18:09

      Pletykák szerint ősszel kerülhet bemutatásra az új iPhone modellekkel.

Szólj hozzá Te is!