Hamarosan jöhetnek a vízálló Lightning kábelek

HusztiD 2018.03.19. 13:55 Apple 0 db 177

lightningwedge

A 2016. őszén megjelent iPhone 7 modellek voltak az első olyan Apple okostelefonok, melyek IP67-es minősítést kaptak. Ezt követően megjelent X és nyolcas modellek szintén megkapták a cseppálló és vízlepergető kivitelt, de úgy tűnik, hogy a jövőben ennél kicsit tovább mehetnek a kaliforniaiak.

A Patently Apple két új szabadalmat is kiszúrt, mely alapján új Lightning kábeles megoldásokon dolgoznak a kaliforniaiak. Tudjuk, hogy úsztatást követően hagyni kell száradni a telefont, nem szabad egyből töltőre dugni, különben a fizika törvénye alapos leckét ad számunkra. Az egyik szabadalom szerint szimplán V alakot öltene a csatlakozó vége, ami által elviekben kipréselődne a bennmaradt víz, mikor bedugjuk, hogy ezzel is elkerüljük az életveszélyes helyzeteket.

A másik megoldás kicsit érdekesebb, hiszen az a vákuum elvén működne. Lényege, hogy a kábelen belül lenne egy kisebb generátor, valamint dugattyúk. Ahogy csatlakoztatnánk a kábelt, a generátor vibrációval úgymond egy vákuumhatást hozna létre a csatlakozáson belül.

Mivel ezek csak újabb szabadalmak a sok közül, így semmi sem garantálja azt, hogy egyhamar lesz is belőle valami. Mindenesetre reméljük, hogy idővel minden Apple készülék kiegészítői megkapják eme hasznos eljárásokat, hogy közelebb kerüljenek a termékek a vízállósághoz.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+

Ár: Free Letöltés

Figyelem! Praktikus és egyben menő iPhone és iPad kiegészítőt keresel? Segítünk! Ha pedig kijelzőcserére vár telefonod, akkor érdemes az iDoki legújabb akcióját lecsekkolni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!