A Huawei P20 lesz a következő iPhone X hasonmás

HusztiD 2018.03.19. 17:55 Egyéb, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 624

huawei-p20-lite-7d8f9a377fd0256c

Amikor az Apple tavaly szeptember folyamán bemutatta az iPhone X-et, akkor talán még ők sem gondolták volna, hogy jóformán minden ismertebb gyártó lemásolja őket. Kezdődött az egész az Asus ZenFone 5-tel, majd jött a OnePlus 6, ami után még az LG G7 Neo-ról is beszámoltunk. Úgy tűnik, hogy a következő gyártó, ki az Apple nyomdokaiba lép, az a Huawei lesz a P20-as modelljeivel.

Hivatalosan a készüléket még csak jövő hét kedden, vagyis március 27-én mutatják be, de maga a P20 Lite egy lengyel oldalon már előrendelhető. A telefon lényegében egy az egyben úgy néz ki, mint egy iPhone X, hiszen a kijelző felső részénél itt is van egy kamerasziget, valamint a hátoldalon szintén egy vertikális dupla kamerás kivitel kapott helyet, ami mellett még egy ujjlenyomatolvasó is megtalálható.

A P20 Lite lesz a belépőszintű telefon, hiszen nagyjából 110-120 ezer forinttól indul majd a kezdőára, amiért cserébe egy 2 280 x 1 080-as felbontású, 5,8 colos LCD kijelzőt kapunk. Az információk szerint az előlapon egy 16 megapixeles kamera is helyt kap, ami lehetővé teszi az úgynevezett Face Unlock funkciót, ami hasonló a Face ID-hez. Különbség annyi, hogy a Huawei megoldása 96 pont alapján azonosítja az emberi arcot, míg a Face ID 30 ezer pontot vetít.

huawei-p20-lite-iphone-x-6fa6deb

A telefon hátlapján szintén egy 16 megapixeles szenzor lesz, azonban a második csupán 2 megapixeles lesz az úgynevezett bokeh, vagyis DSLR hatású képek miatt. Ezen felül a P20 Lite-ban egy Kirin 659 processzor lesz megtalálható, ami mellé 4 GB RAM-ot pakolt a gyártó, illetve 64 GB tárhelyet is kapunk.

Vajon ki lesz a következő gyártó, ki egy iPhone X hasonmás telefont fog bemutatni a siker érdekében?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Figyelem! Praktikus és egyben menő iPhone és iPad kiegészítőt keresel? Segítünk! Ha pedig kijelzőcserére vár telefonod, akkor érdemes az iDoki legújabb akcióját lecsekkolni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. g - 2018.03.19. 18:37

    Szánalmas, hogy az iPhone impotenciáját másolják a Huaweinél.
    Annó az iPhone másolta a P9 kameráját most ezek a szerencsétlenek másolják a balfaszságot….

  2. Bigyo - 2018.03.20. 19:04

    Dehogy másolta csak a iP7 pluszban megszellőztették hogy milyen lesz es a Huawei hamarabb kijött vele, de közelébe sem ért az iP7 plus kamera megoldásához. A FaceID is pont ilyen megoldás, 1,5-2 év előny megmaradt.

  3. iRon242 - 2018.03.21. 07:49

    Ami szerintem a legszánalmasabb ezeknél meg a Samunál is, hogy annyira fontos nekik kirakni a nevüket az előlapra, hogy ezzel inkább elbukják a képernyő alján lévő sávot és így nem ér kerettől keretig a kijelző :-D Pedig a hátlapon is ott a nevük…

Szólj hozzá Te is!