Így adta ki az Apple a félkész Sirit

HusztiD 2018.03.15. 15:55 HomePod, Kiemelt hírek, Siri 0 db 335

Apple Home Pod (Review)

Az Information nem olyan régen egy új cikket közölt le, melyben Sirit boncolgatták, hiszen az Apple korábbi munkatársai elárultak néhány extra információt az oldal számára. Mi több, még olyan érdekes dolgok is kiderültek, hogy a Siri csapat egészen 2015-ig nem tudott a HomePod projektről.

Mint tudjuk, Siri legelső verziója az iPhone 4s-sel karöltve mutatkozott be 2011-ben, azonban a korábbi tagok szerint az Apple-nek sikerült egy félkész terméket kiadnia. A virtuális asszisztenst az Apple mindenféleképp szerette volna az iPhone 4s-sel együtt bemutatni ami sikerült, viszont ekkor számos hiányossággal sikerült bemutatkoznia az első verziónak.

A Siri csapatot az egykor Apple-nél dolgozó Scott Forstall felügyelte, kinek ekkor figyelmét leginkább az Apple Maps vonta el. Emiatt Scott Richard Williamsont bízta meg Siri felügyelésére, aki egyébként szintén az almások saját térkép-szolgáltatás csapatának volt részese. Voltaképp pedig itt kezdődött a probléma, ugyanis a beszámoló szerint Williamson számos olyan döntést hozott, ami szembe ment a csapatéval. Például kijelentette, hogy egy évben csak egyszer fejlesszenek Siri-n, miközben a csapat folyamatosan szerette volna csiszolgatni a szoftvert, mert tudták, hogy mennyire hiányos.

Siri

Mi több, mikor egyszer megvádolták Williamsont azzal, hogy Siri nem egészen úgy működik, mint ahogy kellene, akkor egy rövid e-maillel válaszolt, melyben lényegében kifejtette, hogy nem ő a felelős azért, amilyen Siri lett, hiszen egy egész csapat dolgozott rajta, így rajtuk a felelősség. Ebben az e-mailben egyébként Williamson elismerte, hogy lassú, bugos és nem megfelelően működik a szoftver. Forstall és Williamson párosát végül 2012-ben rúgta ki az Apple, miután kiadták az iOS 6-ot és vele együtt a nagyon bugos Apple Maps-t, amit rengeteg negatív kritika ért a megjelenését követő hónapokban.

Másik nagyon érdekes dolog, ami kiderült a volt alkalmazottak beszámolójából, hogy a Siri csapat egyáltalán nem tudott a HomePod projektről egészen 2015-ig. A Bloomberg egy korábbi beszámolója arra engedett következtetni, hogy az Apple már 2012-től kísérletezgetett az okoshangszórókkal, azonban a Siri csapathoz csak 2015-ben jutott el az információ, hogy szeretnének egy hangvezérlés alapon működő okoshangszórót.

Anno 2014. év végén mutatta be az Amazon első komolyabb okoshangszóróját, az Echo-t. Ekkor az Apple nem igazán tudta, hogyan kezeljék a dolgokat, ugyanis az első koncepciók alapján egy Siri nélküli okoshangszórót szerettek volna piacra dobni. Az Echo bemutatása után viszont egyértelmű volt, hogy milyen irányba mennek tovább, így a Siri csapattal is megosztották a híreket, hogy szeretnének egy hangvezérlés alapon működő okoshangszórót, így kérték a szoros együttműködésüket.

Apple-Siri-iPhone

Egy korábbi alkalmazott szerint Siri a mai napig komoly hiányt szenved. Egyik ilyen terület a third-party programok beágyazása, ami a kezdetektől egy nagyon fontos eleme volt a Siri eredeti víziójának, de igazából sosem valósult meg – legalábbis nem úgy, ahogy szerették volna. Anno két évvel ezelőtt az Apple elérhetővé tette a SiriKit-et, mely több dolgot tesz lehetővé, azonban továbbra sem tökéletes a third-party alkalmazásokba való integritása.

Nem olyan régen egyébként pont az Apple tett közzé egy nyilatkozatot, melyben Siriről regéltek kicsit. Szerintük a szoftver folyamatosan fejlődik és egyre megbízhatóbb az úgynevezett öntanulásos eljárásának köszönhetően. Ezen felül továbbra is igyekeznek minél jobban elsajátítani a mesterséges intelligenciát, amin alapszik, hogy képes legyen sokkal minőségibb válaszokat adni a jövőben a virtuális asszisztens.

Természetesen ez utóbbi mind nagyon jól hangzik, azonban ameddig Siri nem lesz képes megérteni a komplexebb, összetettebb kéréseinket, addig nem igazán fog a felhasználók körében sem igazi áttörést elérni.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Figyelem! Praktikus és egyben menő iPhone és iPad kiegészítőt keresel? Segítünk!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!