Hivatalos, az Apple bejelentette a WWDC ’18-at!

HusztiD 2018.03.14. 09:55 Apple 0 db 306

wwdc-20181

Eddig még csaj sejthettük, hogy pontosan hol és mikor rendezi meg az Apple a 2018-as Worldwide Developers Conference-t, azonban tegnap este folyamán hivatalossá vált. A kaliforniaiak bejelentették, hogy a WWDC ’18 konferencia június 4 és 8 között kerül megrendezésre San Joséban immáron tizenkét egymást követő alkalommal.

A helyszín szintén a jól ismert McEnery Convention Center lesz. Természetesen a show-t az olyan szoftverek, mint az iOS 12, macOS 10.14, watchOS 5 és a tvOS 12 fogják ellopni, de az utóbbi hetekben pletykaszinten felmerült, hogy akár az új iPad Pro, vagy MacBook Air modelleket is bemutathatják az almások, ám erre egyelőre ne vegyünk mérget, ugyanis utóbbi években mindig a szoftverekről szólt a rendezvény.

Az eseményre a fejlesztők március 22-től vásárolhatják meg a jegyeket, melyeket úgymond a szokásos, 1 599 dollárért kínál az Apple. Ahogyan lenni szokott, a regisztrációt követő percekben már elkapkodják a jegyeket, így gyorsaság mellett szerencsére is szükségük lesz a fejlesztőknek, kik szeretnének részt venni a konferencián.

Maradjunk türelemmel, hiszen kevesebb mint három hónap múlva hivatalosan lehull a lepel az új főrendszerekről.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Figyelem! Praktikus és egyben menő iPhone és iPad kiegészítőt keresel? Segítünk!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!