Játékokra lesz kiélezve a következő generációs Apple TV

HusztiD 2018.03.12. 15:55 Apple TV 1 db 341

apple-tv

A kaliforniaiak legutóbb tavaly ősszel frissítették az Apple TV-t, amely immáron 4K támogatást kapott. A Patently Apple nem olyan rég arról számolt be, hogy újabb védjegy bukkant elő az almásoktól, amelyből kiderült, hogy bizony a játékosoknak kedveznek a következő frissítésben.

Mivel ez csak egy újabb védjegy, így konkrétum nem igazán derült ki belőle. Az oldal beszámolója szerint az Apple igyekszik minél inkább helyt állni a nappaliban az Apple TV által, így a következő célpont a játékosok lesznek. Esetlegesen az sem kizárt, hogy a közeljövőben érdekes és egyben hasznos kiegészítőket kapunk harmadik fél gyártóktól, valamint hogy a következő generációs set-top box már képes lesz közel olyan grafikájú játékok futtatására, mint a jelenleg piacon lévő játékkonzolok.

Ne feledjük, hogy ezen kívül egyelőre semmilyen jel nem utal a frissítésre. Ha valóban szerencsénk van, akkor idén ősszel érkezhet az új generációs set-top box, aminek a játékosok örülhetnek a leginkább. Mi viszont kíváncsian várjuk, hogy miként sikerül az Apple-nek még inkább helyt állnia a jelenlegi konzolgeneráció mellett.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Monday - 2018.03.12. 16:39

    Király. Most már csak játékok kellenének rá, mert jelenleg tvOS-ra csak pár kisebb-nagyobb név van, még iOS-re töménytelen mennyiség.
    Csak pár példa, ami nyugodtan lehetne tvOS-re is: World of Tanks, World of Warships, Never Alone, Bastion, LineAge2 Rev, Telltale játékok…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.