Veszélyes az Apple Park

HusztiD 2018.03.02. 10:25 Apple, Egyéb 0 db 257

apple-park-interior-wsj-001

Tudjuk nagyon jól, hogy az Apple azon kevés vállalatok egyike, kik nagy előszeretettel használják üveget üzleteikben. Elég csak a New Yorkban található 5th Avenue-i Apple Store-ra gondolni, amit kívülről nem csak teljesen üveg borít, de a lefelé vezető lépcső szintén ebből az anyagból készült.

Természetesen azt is tudjuk, hogy az új főhadiszállásnál, az Apple Parknál szintén nagy volt a vállalat üvegfelhasználása. Hivatalosan január másodikától kezdték el befoglalni az új anyahajót az almások, azonban már most vannak hírek, melyek szerint két ember gyengébb sérülést szenvedett, mivel sikerült véletlenül lefejelniük egy üvegfalat. Nem volt akkora a gond, hogy emiatt a sürgősségire kelljen szállítani a sérülteket, de arra elegendő volt, hogy értesítsék a helyi kórházat, hiszen kisebb vágások/karcolások keletkeztek mindkét esetben.

Ahány állam van Amerikában, annyiféle szabályzás létezik, de Kaliforniában például van egy olyan törvény, ami kimondja, hogy védeni kell a munkavállalókat attól, hogy üvegnek mehessenek. Hogy ez mennyire érinti a későbbiekben negatívan az almásokat, egyelőre nem tudni, de az ilyen esetek miatt lehetséges, hogy különböző figyelemfelkeltő jelöléseket kell kirakniuk, hogy többet véletlenül se legyenek ehhez hasonló óvatlan sérülések.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!