Tim Cook: az Apple nem követ senkit sem, 2020-ban érkezik a következő forradalmi termékük

HusztiD 2018.02.22. 17:55 Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook 1 db 972

tim-cook1

Nem olyan régen beszámoltunk, hogy a Fast Company az Apple-t hozta ki a leginnovatívabb vállalatnak. Nem telt sok időbe, a csoport készített egy rövid interjút az almások vezérigazgatójával, Tim Cookkal, amiből újabb érdekes dolgokat tudhattunk meg.

Timet már annyiszor hallhattuk, láthattunk a médiában, hogy igazából nehéz mindig újat mondania. A Fast Company számára Steve Jobs korábbi álláspontjára utalva elárulta, hogy a vállalat első sorban nem a pénzre fókuszál, hanem arra, hogy milyen hatással vannak a termékeik az emberekre a hétköznapok során. A CEO úgy hiszi, a részvényértékek sokkal inkább egy eredménynek számítanak, mint holmi célnak. A vezető szerint minden a termékeikről és az emberekről szól.

A tőlük telhető legjobb termékeket dobták ki, amivel gazdagabbá tették az emberek mindennapi életét? Ha mindkét dolgot eléred, akkor elmondhatod magadról, hogy egy jó éved volt – ennek ellenére hozzáfűzte, hogy rettentően nehéz dolog mindez, hiszen mindkét dolog szorosan kötődik egymáshoz.

iphone-x1

Tim úgy hiszi, hogy a zene egy szolgáltatás, így a felhasználóknak szükségük van arra, hogy az Apple szolgáltasson részükre. Mindezek mellett megemlítette, hogy nem a pénzért vannak jelen ezen a piacon, hiszen sokkal fontosabbak számukra maguk az előadók. Ha  továbbra is egy jó zeneszolgáltató közösséget szeretnének fenntartani, akkor bizony magukkal az előadókkal jó kapcsolatot kell ápolniuk, továbbá meg kell őket fizetniük a munkásságukért.

Gondoljunk csak bele a zene/albumfelvételek folyamataiba. Egy nagyszerű előadónak minden apró részletet meg kell terveznie, amire rengeteg időt kell áldoznia. Ha úgymond egy rosszabb, gyengébb minőségű hangszórónk van, akkor mindez eltűnt magával a zenei művészetével és varázslatával. A kaliforniaiak ezzel szembesültek, s emiatt igyekeztek a lehető legtökéletesebbre tervezni a HomePod-ot, hogy a felhasználók a zene minden egyes részletét meghallják.

Felmerült a kérdés, hogy az Apple-nél hogyan döntenek arról, mikor bevezetnek egy olyan új technológiát, melyet mások fognak követni (Face ID), illetve hogyan arról, amikor ők követnek másokat (HomePod). Tim erre reagálva egyből elmondta, hogy ő nem mondaná azt, hogy követnek, mivel ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy várnának valakire, hogy megnézzék merre mennek. Ha a dolgokat alaposabban megnézzük, akkor az Apple évekkel ezelőtt elkezd egy projektet, mielőtt piacra állnának vele. Itt pedig bármelyik terméküket megemlíthetjük az iPod-tól az iPhone-on az iPad-on és az Apple Watch-cson át, hiszen egyik termék sem a legelső volt a kategóriájában.

HomePod_Reveal_571x321.jpg.large

Ezzel párhuzamosan a vezető megjegyezte, hogy ha megnézzük az eseteket, hogy honnan indultak, akkor elmondhatják, hogy sokkal hamarabb kezdetek el egy-egy projektet, mint mások. A különbség csupán annyi, hogy ők sokkal több időt öltek bele ahhoz, hogy megfelelőre csiszolják az adott terméket, technológiát. Végezetül a Tim úgy hiszi, hogy ez a fajta türelem, ami számukra nyitott, egy egészen egyedi dolog, hiszen addig várnak a megjelenésekkel az adott termékeknél, míg tökéletesre nem fejlesztik azokat.

Bónuszként kiderült, hogy egy-egy projekten több, mint 3-4 évet dolgoznak. A jó hír, hogy a vezető burkoltan megerősítette, hogy 2020-ban lesz a következő nagy durranás, így kíváncsian várjuk, hogy mi lehet az. Ha tippelnünk kellene, akkor mi az AR képes okosszemüveget mondanánk az almások következő nagy dobásának.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Lacika - 2018.02.23. 15:58

    Inkàbb arra kène fòkuszàlni, hogy ne egy rakàs szar terméket és hozzà ne egy rakàs szar szoftvert csinàljanak! Kb. tíz ève csak iphone-t hasznàlok de miutàn a félmilliós telefonom tegnap földhöz vàgtam nem tartom valòszínűnek, hogy az elkövetkezendő tízben is azt fogok! Apple… jelen pillanatban egy kalap fos!

Szólj hozzá Te is!