Máris elvesztette egyik original sorozatának showrunnerjét az Apple

HusztiD 2018.02.09. 14:55 Apple, Egyéb 0 db 157

bryan-fuller-jpg

Az elmúlt hónapok folyamán megannyi történésről olvashattunk az Apple sorozatgyártása kapcsán. Természetesen voltak jó, de ugyanakkor rossz híreink egyaránt. Legutóbb például az derült ki, hogy J.J. Abrams mégsem az almások csapatát fogja erősíteni, most viszont egy újabb nem túl derűs értesülésekről számolt be a Hollywood Reporter.

Az Apple-nek a jövőben lesz egy original sorozata, ami Amazing Stories néven fog futni. Az eredeti tervek szerint Bryan Fuller lett volna a showrunner, azonban a jelenlegi információk alapján a két fél nem tudott megegyezni, így Fuller elállt a projekttől. Pontos infók sajnos nem szivárogtak ki, hogy min csúszott meg a történet, de érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi évek folyamán ez volt Bryan harmadik olyan sorozata, melyet hasonló módszerrel hagyott el.

Az Amazing Stories-ról tudni érdemes, hogy eredetileg  a nyolcvanas évek közepén futott le az első két évad az NBC-nél. Nagy sikert arattak vele anno, ugyanis összesen 12 Emmy-díjra jelölték, amiből végül négyet sikerült megnyerniük. Arról sajnos nem tudni, hogy az Apple egy remake-et szeretne a sorozatból, avagy egy teljesen új folytatást.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!