Jóváírhatja a korábbi iPhone akkumulátor cseréinek különbözeteit az Apple

HusztiD 2018.02.08. 15:55 Apple, iPhone 0 db 247

iphone7battery

Egy levelezésnek köszönhetően kiszivárgott, hogy mire készülnek az almások. Mint tudjuk, az utóbbi hónapok folyamán nagy port kavart az Apple nyilatkozata, mely szerint a gyengülő akkumulátorok miatt érezzük lassabbnak a telefonjainkat, azonban egy hivatalos közleményben kifejtették a miérteket és egy elég jó akkumulátor csereprogrammal álltak elő.

A mostani infók alapján, ha minden jól megy, akkor az almások hamarosan bejelenthetik, hogy nem csak azok részesülnek az akciókban, akik most veszik igénybe a programot, hanem azok is, akik korábban éltek vele. Mivel egyelőre nincs hivatalos bejelentés, így nem tudni, hogy milyen visszatérítésre számíthatnak a felhasználók. Feltehetően az Apple a különbözeti árat fogja jóváírni, de további kérdést felvet, hogy pontosan kiket érint. Azokat is, akik egy éve cseréltek aksit, vagy azok akik féléven belül? Jelenleg nem tudni, egyelőre várjuk meg az Apple hivatalos közleményét, hiszen abból mindent megtudhatunk.

Mióta az Apple beismerte a miértjeit, azóta ti cseréltettetek aksit a telefonotokban? Mennyire van számotokra nagy kihatással az alábbi kalamajka?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!