Automatikusan belövi a hangszínszabályzást a HomePod

HusztiD 2018.02.08. 13:55 HomePod 0 db 67

homepod-now-available3

Az első körös országok felhasználói örülhetnek, ugyanis náluk már a holnapi naptól megvásárolhatóvá válik a tavaly nyár óta várt HomePod. Eddy Cue, a vállalat egyik vezetője a Pollstar konferencián részt vett a minap folyamán, majd ennek apropóján egy nagyon érdekes dologról nyilatkozott.

Felmerült bennetek a kérdés, hogy hogyan állíthatjuk a hangszínszabályzást a HomePod-ban? Nos, Eddy elmondta, hogy erre manuálisan egyáltalán nem lesz lehetőségünk, ugyanis a készülékben lévő A8-as chip és a mesterséges intelligencia különböző algoritmusok által ezt automatikusan fogja szabályozni. A vezető ígérete szerint minden egyes zeneszámnak más lesz a hangszíne, amihez a magas és mély frekvenciákat automatikusan belövi a rendszer.

Úgy tűnik, hogy a megjelenéshez közel egyre több érdemi infót tudhatunk meg a termékről. Mondjuk talán minket magyarokat már csak az érdekel igazán, hogy hozzánk mikor érkezhet a HomePod. Nyilván ez függ majd a rá mutatkozó kereslettől, de reméljük, hogy tavasz környékén nálunk is elérhetővé válik.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!