A Mario Kart Tour lesz a Nintendo következő iOS játéka

HusztiD 2018.02.05. 13:55 iOS, Játékok 0 db 218

mario-kart-tour

Az iOS felhasználók évek óta szeretnének egy megfelelő Mario Kart portot az Apple rendszereire, azonban ezen kéréseknek mindeddig nem tett eleget a Nintendo. Idáig, ugyanis nem olyan régen bejelentették, hogy 13 hónapon belül érkezik a Mario Kart Tour.

Sajnos nem sok mindent tudhattunk meg az idézőjeles bejelentésből, hiszen a vállalat Twitteren osztotta meg a remek hírt. Annyit tudunk, hogy 2019. márciusáig érkezik maga a játék, de hogy ezen felül mire számíthatunk, arról sajnos nem szólnak a hírek. Csak remélni tudjuk, hogy a Mario Kart szerelmesei nem fognak benne csalódni, ugyanis a Nintendo eddigi iOS-es játékai nem igazán arattak kiemelkedő sikereket a felhasználók körében.

A Nintendo egyébként az utóbbi években kezdett el az Apple mobil rendszerére fejleszteni. Első játékuk a Miitomo volt, mely 2016. elején jelent meg, s egyáltalán nem aratott nagy sikert. Ugyanezen év decemberében megjelent Super Mario Run, amelynek teljesítményéért sem voltak annyira oda a japánok. Végül az Animal Crossing a legutolsó játék, melyet kiadtak, azonban ennek szereplésével kapcsolatosan jelenleg még nem igazán szólnak a hírek.

Szerintetek képes lesz a Nintendo egy megfelelő Mario Kart játékkal előállni az iOS felhasználók számára?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!