Topseller volt az iPhone X a főbb országokban

HusztiD 2018.02.01. 13:55 iPhone 1 db 259

iphone-x-quad

Az utóbbi hetekben sok elemzést olvashattunk az iPhone X-szel kapcsolatosan, ahol az elemzők leginkább negatív hangot adtak, hiszen számításaik szerint jóval kevesebb iPhone X-et adott el az Apple, mint első körben várták. Ezúttal viszont a Kantar csapata készült egy ennél érdekesebb felméréssel, melyből megtudhattuk, hogy topseller volt az almások új csúcsmodellje.

Pontos számokat ugyan nem kaptunk, de nem is ezt vizsgálták a szakemberek. A beszámoló szerint előző év decembere folyamán az iPhone X Európa szerte, Kínában, Japánban, Ausztráliában és természetesen az Egyesült Államokban volt a legkeresettebb. Nem csoda, hiszen ezen régiókban ez volt a legkeresettebb termék. A szakik azt is nézték, hogy mennyire elégedettek az iOS felhasználók. Ha lojalitásról beszélünk, akkor az 96 százalékra kúszott fel Amerika szerte, közben pedig az iOS készülékek megoszlása 0,5 százalékkal csökkent, így a piacon lévő készülékek 43,9 százaléka futtatott valamilyen iOS-t az amerikaiaknál.

A Kantar végül megjegyezte, hogy az Apple szokatlan módon 3 telefont dobott piacra az előző évben. Itt igazából az iPhone X volt az, ami felkavarta az állóvizet, hiszen a csúcsmodell az igen magas árával is jól boldogult. A szakértők szerint a fentiekben említett fejlett országokban a prémium kategóriás telefon volt a nyerő, így decemberben az iPhone X volt a legkeresettebb termék.

Kérdés már csak az, hogy a következő hónapokban mennyire tartja kiemelkedő helyezését az Apple?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Attila - 2018.02.01. 14:58

    Túlárazott!!! 256 gb.-os cirka 440 000 Ft. Egy telefonért?!

Szólj hozzá Te is!