Sokkal stabilabb lesz, viszont kevés újdonságot kap az iOS 12

HusztiD 2018.01.31. 09:55 iOS, Kiemelt hírek 11 hozzászólás 1 363

iOS-12-On-iPhone-X

Az Axios legfrissebb beszámolója szerint a szoftverfejlesztésért felelős Craig Federighi nem olyan régen értesítette saját csapatát az iOS 12 kapcsán. A jelenlegi információk alapján az Apple-nél végre észrevették, hogy igencsak mellé lőttek a tavaly ősszel megjelent iOS 11-es rendszerrel, így az idei évi főrendszer már sokkal stabilabb lesz.

Ennek kapcsán, hogy Federighi értesítette a csapatát, számos újdonságtól köszönhetünk el. Az almások fő prioritása jelenleg az lesz, hogy a lehető legstabilabb rendszert rakják össze, hiszen az utóbbi hónapok folyamán az iOS 11 eléggé nagy felháborodást váltott ki az emberekből. Ebből kifolyólag kevés újdonsággal mutatják be a júniusi WWDC konferencia berkein belül az iOS 12-t.

Az új rendszer újdonságai között apróbb újítások lesznek, melyek elviekben a CarPlay-re, a fejlettebb képszerkesztésre és az alapértelmezett Mail appra terjednek ki. A beszámoló szerint az Apple a főképernyőt is újragondolná, de sajnos erről vajmi kevés információt osztottak meg. Nem tudni, hogy ezalatt egy teljesen újragondolt Home képernyőt terveznek-e bevezetni vagy sem, azonban annyi kiszivárgott, hogy ezt csak egy későbbi frissítésben várhatjuk. Feltehetően ez lesz az iOS 12.1, vagy 12.2 nagyobb újdonsága.

Mi nagyon kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki mindebből. Sajnos az iOS 11 koránt sem hozta a korábban megszokott minőséget, emiatt pedig felhasználók ezrei, ha nem milliói bosszankodnak folyamatosan. Az sem lesz baj, ha a megszokottnál kevesebb újdonsággal érkezik szeptemberben az iOS 12, viszont ha cserébe egy sokkal stabilabb rendszert kapunk, akkor az kárpótolni fog minket.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. Xy - 2018.01.31. 10:45

    Stabilitás legyen! Annak idején ezért váltottam Droidról!

  2. Yooozi - 2018.01.31. 11:59

    Valaki megírná, hogy miben nem stabil a mostani? Egész nap azt nyomom és használom

  3. janika61 - 2018.01.31. 15:10

    Az X_em is stabil de az akku romlott már,1honapos a fiu.

  4. Apples - 2018.01.31. 15:54

    Egy ekkora és ennyire profitábilis ceg erre fogja, hogy nem ad ki új funckiokat?? :O

  5. Joci - 2018.01.31. 16:07

    Yoozi…leírnám nagyon szívesen a legalább 5-6hibát ami majdnem minden nap előjön, de se kedvem se időm, se idegrendszerem nincs hozzá, hogy még le is írjam sorry. Kérdezz még pár haverodat biztos mond mindenki legalább 2-3-at fejenként

  6. Yooozi - 2018.01.31. 17:06

    Joci, a 3 leírt sor helyett jöhetett volna pár hiba, mert előrébb nem vagyok ezzel. Igen hallom, hogy ez és ez az app nem megy jól, de az a telefon hibája? Nekem olyat írjatok, amit tényleg a telefon okoz és nem valami külsős app.
    Ja, hogy merül? Hát merül mindenkié, de ezek a telefonok engem még nem hagytak cserben.
    Szerintem nagyon magas szinten megy itt a panaszkodás…

  7. Whispertise - 2018.02.01. 00:01

    Nekem ami iszonyat zavaró hiba h a naptárnál a napokra való lebontás be-be akad és nem adja ki a kövi napi dolgokat. A news hosszabb használat után crashel.

  8. Joci - 2018.02.01. 21:40

    1: Az e-mailben beragad a számoló és úgy mutatja, hogy van kb 5 olvasatlan mail…De közben nincs….
    2:sms-ben viberben-imessage-ben a billentyűzetet nem hozza fel,csak pár mp késéssel, akkor is van hogy a gyárit adja be a swype vagy google billentyűzet helyett.
    3. Hívószám kijelzés hol van, hol nincs.
    4. Jön mail nem jelzi csak lezárt billentyűzetnél, fejlődik utána már nem jelei többet semmit.
    Ezek kicsi de marha bosszantó hibák…. És ez csak én vagyok. Ki tudja kinek mi van még aki nem írja le.

  9. Joci - 2018.02.01. 22:00

    Wifit nem lehet kikapcsolni csak készenlétbe helyezni az alulról felhúzható panelen, csak a beállításokban lehet teljesen kikapcsolni.
    Kamerában nem lehet végleg kikapcsolni live camet… Minden második harmadik indításnál ismeretlen ki kell kapcsolni…. Nem akar mindenki live képet-pár másodperces képeket csinálni.

  10. Vaszily István - 2018.02.02. 19:09

    Sziasztok,
    Az itt felsorolt hibák nálam (i7/11.2.5) egyáltalán nem jeletkeznek. A wifi widget pedig direkt ilyen. Nem is értem miért kell kikapcsolni… sokkal gyorsabb illetve jobb a helymeghatározás ha be van kapcsolva!

  11. Boxoló - 2018.02.06. 00:21

    Wi-fi akadozik, AirPlay akadozik

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.