Csalódni fogunk, hiszen túl sokat várunk egy tavaszi iPhone SE 2 frissítéstől

HusztiD 2018.01.30. 15:55 iPhone 5 hozzászólás 1 119

iphone-se

Több hónapja olvashatunk különféle pletykákat arról, hogy az Apple idén tavasszal frissíti az iPhone SE vonalat. Az első generációs SE két éve jelent meg, mely a 4 colos telefonra vágyók körében volt népszerű, így itt az ideje, hogy kiadják az újabb modellt korszerűbb hardverelemekkel.

Legutóbb például arról olvashattunk, hogy vezeték nélküli töltést kaphat a telefon, melynek sokan örültünk volna. Ezúttal a jól ismert Ming-Chi Kuo osztotta meg legújabb gondolatait a témáról. Sajnos az elemző elmondta, hogy nem kell nagy durranásra számítani, ugyanis a telefon nem támogatja majd a vezeték nélküli töltést, valamint 3D Touch nyomásérzékeny kijelző sem lesz benne. A dizájn marad a régi, még üveg hátlapos borítást sem kap.

Elviekben az Apple sokkal inkább az újabb, vagyis az iPhone X-re és annak utódjára fordítja forrásait. Kuo úgy hiszi, hogy ha meg is jelenik az iPhone SE 2, akkor az a nyár folyamán érkezhet leghamarabb, de erősen esélyes, hogy már az iOS 12-vel érkezik. Ha az utóbbi igaz, akkor nem nyáron, hanem szeptemberben, az új csúcsmodellekkel karöltve jelenhet meg.

Konkrétat sajnos egyelőre továbbra sem tudni az új SE-ről. Szerintetek mire számíthatunk az Apple-től?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Pool - 2018.01.30. 18:06

    Szerintem váltok is akkor platformot ha igazalessz.

  2. Kárász Dávid - 2018.01.30. 18:24

    Remelem a kinézete marad a régi.
    A11 chip
    Kamerák: elől 7mp, hátul 12mp
    Plus Taptic engine az az nem benyomható fogomb. Nekem bőven elég lenne.

  3. Krisztián - 2018.01.30. 19:05

    Ősszel egy gyengébb frissítésnek végleg semmi értelme nem lenne. Nem unalmas mar ez a design? Nekem volt 5 es 5S, es nagyon elegem lett a formabol. A taptic engine tényleg nagyon jo cucc, kepes elhitetni az emberrel a gombnyomast, hiaba tudod hogy nem gomb.

  4. autotorok - 2018.01.30. 21:18

    Ez a design a legjobb ha ütöd vágod és nem ékszerként kezeled, olyan melós telefonként tudod használni amivel kis kompromisszumokkal bár, de mindent el tudsz intézni. Remélem marad a külső és használhatóan erős belsőt kap az elkövetkezendő 2 évre.

  5. Bigyo - 2018.01.30. 21:35

    Szerintem nem marad. Kicsit uncsi egy 5 eves design-t tupírozni, bár az Apple tuti nagyot szakít rajta, többek közt ezert sem tesz 3D touch kijelzőt bele.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.