Idén érkezhet a MacBook Air utódja

HusztiD 2018.01.25. 13:55 Mac, Pletykák 0 db 681

13-inch-macbook-air

Az utóbbi évek folyamán nem igazán voltak változások a MacBook Air vonalat illetően. Három évvel ezelőtt az Apple bemutatta az újragondolt MacBook modelleket, majd az ezt követő évben a MacBook Pro vonalat is újragondolták, azonban a mai napig nem igazán hallatott magáról a téma, hogy mi lesz az Air sorsa.

Az Apple vezetői előző év tavaszán megígérték, hogy 2018 a Mac éve lesz. A Digitimes beszámolója pedig ebbe az irányba enged következtetni, ugyanis értesüléseik szerint az Apple az idei év második felében dobja piacra a 13 colos belépőszintű MacBook-ot, ami az Air vonal leváltója lesz. Sajnos nagyon rövidre fogták az értesüléseket, így például az sem derült ki, hogy milyen specifikációkkal érkezhet. Egyedül a 13 colos méretére utaltak, de konkrétabb infókat nem tudni.

Nyilván jó lenne, ha az Apple frissítené a vonalat, ugyanis egykor ez volt az egyik legkeresettebb MacBook, hiszen nem csak, hogy pehelykönnyű kialakítást kapott, de vékonyságának köszönhetően könnyen hordozható, ami mellett egynapos üzemidőt biztosít. Amennyiben igazak a mostani pletykák, akkor feltehetően hamarosan újabb, konkrétabb infókat is hallhatunk a MacBook Air utódjáról.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!