Mégsem hozta el a várt szuperciklust a 2017-es iPhone line-up?

HusztiD 2018.01.24. 18:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 211

iphone-8-iphone-8-plus-iphone-x-image-001

Amikor az Apple tavaly szeptember folyamán bemutatta az új csúcsmodelljeit, akkor szinte könyvelt volt a siker. A hagyományosnak mondható nyolcas modellek mellett bemutatásra került a csúcsmodell, mely megkapta a régóta áhított extrákat, mint az OLED panelt, vagy a széltől szélig terjedő kijelzőt. Ekkor az elemzők is elkönyvelték az Apple sikerét, azonban most úgy tűnik, hogy korai volt az öröm.

Legalábbis erre enged következtetni a CIRP legújabb statisztikája, melyben azt vizsgálták, hogy az októbertől decemberig tartó negyedévben milyenek voltak az iPhone eladások megoszlásai Amerika szerte. Összesítettben elmondhatjuk, hogy a három telefon 61 százalékos összesített részesedést ért el, ami ugyan nem nevezhető rossz aránynak, azonban mégis elmarad az egy évvel korábbi adatokhoz képest, amikor csak a hetes készülékek egymaguk 72 százalékos sikert arattak.

screen-shot-2018-01-22-at-13-51-33

Ha tovább bontjuk az adatokat, akkor látható, hogy az amerikai iPhone eladások egyötödét tette ki az iPhone X, míg további, kb. 17 százalékot a 8 Plus, valamint 23 százalékot a sima nyolcas telefon. Érdemes megnézni, hogy még viszonylag a hetes telefonok is népszerűek voltak, hiszen azok is több, mint 20 százalékos megoszlást értek el.

Természetesen sok tényező szerepet játszott az eladásoknál. Például a hetes készülékek ára csökkent, így többeknek inkább megérte arra beruházni, mint a nyolcas modellek valamelyikére. Az iPhone X pedig drága volt, ennek ellenére voltak kik vették, de nem annyian, mint korábban várták. Elmondhatjuk, hogy a 2017-es modellek kevésbé váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Ne feledjük, február elsején kiderül, hogy milyen eladásokat produkált az Apple, így hivatalosan csak akkor tudhatjuk meg, hogy tényleg mellé lőttek-e, vagy sem az új telefonjaikkal.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!