Sokat javult a Samsung az iPhone X OLED kijelzőinek gyártási folyamataiban

HusztiD 2018.01.04. 15:55 Egyéb, iPhone 0 db 36

iphone-x-display

Még az iPhone X hivatalos bejelentése előtt merült fel pletykaszinten, hogy a Samsung lesz az Apple fő beszállítója az OLED kijelzők terén. Ekkoriban több híresztelés volt, mely alapján a koreai vállalat nem tudja megfelelő ütemben gyártani a paneleket, ezért esetleges csúszások várhatóak.

Mint tudjuk, mikor megjelent az iPhone X, akkor kezdetben több hetes várakozási idő volt rá. Beszámolók szerint ekkor nem csak a TrueDepth kamerarendszer okozta az Apple beszállítóinak a gyártási nehézségeket, hanem a Samsungnak is problémái voltak a flexibilis OLED kijelzők leszállításával. Elviekben előző év augusztus folyamán a Dél-koreai óriás 60 százalékos rátával dolgozott, ami annyit jelent, hogy 10-ből 6 OLED kijelző volt csupán megfelelő minőségű, míg a maradék 4 teljesen selejt.

Azóta teltek a hónapok, s jelenleg úgy tűnik, hogy sikerült javítania a folyamatain a Samsungnak. A mostani hírek alapján közel 90 százalékos rátán áll a beszállító, ami jelentős előrelépésnek tudható a hónapokkal ezelőtti állapotokhoz képest. Mi több, mivel így javult a ráta, az elemzői számítások szerint a Samsung az idei év folyamán 180 és 200 millió OLED panel között szállíthat le az Apple számára a 2018-as évi iPhone modellekhez.

Ebből kiindulva pedig reméljük, hogy minden gördülékenyebben megy az Apple számára a 2018-as iPhone gyártási folyamatai kapcsán, de azért még az LG-ről sem szabad megfeledkezni, hiszen ők is az almások kegyeiért küzdenek.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!