Továbbra is lassan terjed az iOS 11

HusztiD 2017.12.07. 09:55 iOS 3 db 84

ios-11

Az Apple új adatokat osztott meg a fejlesztői oldalán, melyből kiderült, hogy milyen az iOS 11 elterjedtsége. Mint kiderült, a legújabb főrendszer december 4-én az iOS készülékek 59 százalékán volt megtalálható, míg további 33-on az iOS 10, míg a maradék 8-on az ennél korábbi rendszerek.

Legutoljára hivatalos adatokat még november 6-án osztott meg az Apple, s akkor még csak 52 százalékon állt az elterjedtségi index. Az azóta eltelt egy hónap alatt csak 7 százalékot sikerült javítaniuk, ami nem nevezhető rossznak, de mégis elmondható, hogy lassabban halad, mint a tavalyi iOS 10. Viszonyításképp tavaly októberben, egy hónappal az iOS 10 megjelenése után már 54 százalékos volt az akkori rendszer elterjedtsége.

appleios11installation-800x684

Természetesen az elkövetkezendő hetek folyamán is tovább nő majd az iOS 11 rátája, főleg úgy, hogy nyakunkon a karácsony. Minden eladott új iPhone 8 és X modell eleve iOS 11-el van felszerelve, így várhatóan karácsony után nagyobbat ugrik majd az új rendszer népszerűsége.

Nálatok melyik iOS verzió található meg?

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket! Apropó, olvastad már az iPhone X-ről az első tapasztalatainkat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 3 db

  1. Mátékovits István - 2017.12.07. 10:21

    6s-nél továbbra is érezhetően csökkent az akkuidő. Mindezt úgy, hogy új akku van benne. Időnként lefagy. Érik nálam a visszaváltás Androidra…

  2. Joci - 2017.12.07. 23:56

    Iphone 6-ra nekem marad a stabil 10-es…. És maradni is fog… Nem kísérletezgetek, hogy jó lesz vagy mégsem. A 10 beton stabil, tehát marad.

  3. Mackolacko - 2017.12.09. 09:43

    Megertem azokat akik nem frissitettek! :)
    En mar nagyon banom hogy elkapkodtam es nem vartam a velemenyekre. Sajnos nem lehet visszarakni az IOS10-et a 6s-re.
    Minden frissitestol azt varom higy olyan stabil legyen mint azelott, de eddig hiaba.
    Bizom a jovoben es remelem rendberakjak az IOS11-t. :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához