Most már tényleg csak napok kérdése, mire megérkezik az iPhone X

HusztiD 2017.12.07. 15:55 iPhone 2 hozzászólás 343

Screen-Shot-2560-11-07-at-10.45.52-PM

Az Apple november másodikán dobta piacra az idei évi csúcsmodelljét, az iPhone X-et. Tudjuk nagyon jól, hogy az első hetek folyamán még 5-6 hetes szállítási határidőt vállaltak a telefonokra, de a hetek múlásával egyre csak javult a telefonok elérhetősége.

Nem is akárhogyan javult, hiszen ha ellátogatunk az Apple honlapjára, akkor láthatjuk, hogy immáron egyhetes szállítási határidőt ígérnek. Egészen lenyűgöző teljesítmény ez, hiszen egy hónappal ezelőtt még közel két hónapot ígértek, míg ma már csak öt munkanapot. Ming-Chi Kuo nem olyan régen egyébként azt is elmondta, hogy nem a csökkenő kereslet miatt javít az Apple az iPhone X elérhetőségén, hanem azért, mert sikerült elhárítaniuk a gyártási nehézségeket.

Az utóbbi napokban egyébként többen jeleztétek felénk, hogy még mindig akad, hogy az adott szolgáltató nem teljesíti a megrendeléseket. Sajnos azt nem tudjuk, hogy hozzánk Magyarországra milyen elosztásban érkezik a telefon. Az biztos, hogy az Apple hivatalos honlapján immáron öt munkanap szerepel. Feltehetően a szolgáltatók előtt a különböző APR-ek kapnak készletet, de ettől függetlenül érdemes a saját szolgáltatóknál érdeklődni, hogy mikorra várható a telefon.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket! Apropó, olvastad már az iPhone X-ről az első tapasztalatainkat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. janika61 - 2017.12.08. 01:20

    Nagyon szépen müködik ,egy-két appal még nem kompatibilis de kellemes tapintásu az iphone wats_al közösen használom ,az ezüst sokkal szebb.

  2. Mitulas Bati - 2017.12.14. 22:22

    Most már csak 1-3 munkanap

Szólj hozzá Te is!