Egy kínai OLED gyártó szállhat ringbe az Apple kegyeiért

HusztiD 2017.11.30. 11:56 Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 1 db 181

boe

Az OLED technológia már jó pár éve piacon van, az Apple riválisai pedig évek óta használják nagy előszeretettel. Tudjuk jól, hogy az almások az iPhone X piacra dobásáig vártak azzal, hogy alkalmazzák a technológiát, de végre megindult a csere, s talán már a technológia is eljutott egy sokkal fejlettebb szintre.

Ahogyan az köztudott, az OLED paneleket jelenleg csakis a Samsung gyártja le a kaliforniai vállalat számára. Ezen felül több pletyka is szállingózik arról, hogy hamarosan az LG is belép a gyártásba, de arra legalább még egy-két évet várni kell. Ennek kapcsán jelenleg csak egy OLED beszállítója van az Apple-nek, így kompromisszumokat kell kötniük: a Samsungon sokat múlik a tömeggyártás előrehaladottsága, hiszen ha nem tudnak megfelelő ütemben paneleket gyártani, akkor borul a bili és gyártási nehézségek miatt csúszhat egy-egy modell. Valamint mivel egyetlen egy beszállítója van a kaliforniai vállalatnak, így nem igazán tudnak versenyképes árajánlatot kicsikarni.

A koreai ETnews viszont érdekes új infókat közölt le, mely szerint a kínai BOE hamarosan beszállhat a ringbe. Értesüléseik szerint a vállalat képes lenne az Apple számára nagy mennyiségben és elviekben megfelelő minőségen a panelek legyártására. Egyelőre azonban nincs arról szó, hogy a BOE kereste-e fel az Apple-t egy árajánlattal, vagy az almások néztek új lehetőségek iránt.

Mivel ezek csak újabb pletykák, így semmi sem biztos, csak az, hogy a Samsung még jó ideig ott lesz az OLED paneleket gyártó partnerek között. Feltehetően az Apple megpróbál több alternatívát is keresni, azonban ameddig nem mindegyik partner fogja azt a minőséget leszállítani, mint a Samsung, addig talán esélytelen lesz, hogy újabb beszállítókat találjanak.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket! Apropó, olvastad már az iPhone X-ről az első tapasztalatainkat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. janika61 - 2017.12.01. 14:05

    LG kapja majd meg Ö a csúcs technologia az összes TV_hez már az egyetlen Display gyártó.

Szólj hozzá Te is!