Jony Ive: annyi változás vár az iPhone X-re, hogy egy év múlva rá sem fogunk ismerni

HusztiD 2017.11.13. 18:55 Apple, iPhone, Jony Ive, Kiemelt hírek 1 db 922

jony-ive

Az Apple dizájner-guruja nem olyan régen interjút adott a Wallpaper* magazin számára, ahol számos érdekes kérdésre adott választ. Természetesen az egyik fő téma az iPhone X volt, hiszen a bő egy hete megjelent telefon jelenleg minden figyelmet elnyer magának.

Az első kérdés az volt, hogy milyen lesz maga az iPhone X az idő előrehaladtával. Erre nagyon érdekes választ adott Ive, hiszen elmondta, hogy az iPhone X funkcionalitását a szoftver határozza meg. Ebből kifolyólag folyamatosan fejlődni fog a telefon a saját operációs rendszerének köszönhetően. 12 hónap múlva ha visszatekintünk, akkor egy teljesen más telefont fogunk látni, mint egy évvel ezelőtt. Ive szerint ez nagyon kivételes eset, hiszen folyamatosan láthatjuk a változásokat.

Ezt követően jött az újabb kérdés, amely a fizikális gomb hiányára terjedt ki, valamint hogy mennyire hiányolja azt az olyan termékekből, mint mondjuk a legelső iPod-ból. Ive itt elmondta, hogy a mai napig teljesen odavan azért az egyszerűségért, amit az egy gombos koncepcióval véghez lehet vinni akár egy olyan termékben, mint az iPod-ban. Persze azt hozzáfűzte, hogy attól még jobban lenyűgözve érzi magát, hogy ezen dolgok továbbfejlődtek, ami szerint egészen ritka, hiszen 50 éve nem volt ilyenre példa. Vélhetően itt az iPhone X vezérlésére gondolt a dizájner, de bővebben nem fejtette ki.

Nem utolsó sorban az Apple Parkról szintén mesélt a guru. Ive nagyon izgatottan várja, hogy beköltözzenek, hiszen azzal egy új éra veszi kezdetét, mivel minden egy helyen lesz megtalálható. Például az ipari tervező mellett ül majd a betűtípus tervező, aki egyenesen egy hangmérnök mellett ülhet, aki pedig a mozgókép szakértő és a színtervező mellett lesz megtalálható. Ennek köszönhetően még inkább egymás mellett lesznek a szakemberek, így nem kell A épületből B-be utazniuk, ami megkönnyíti a mindennapi munkát a termékeik tervezésben.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket! Apropó, olvastad már az iPhone X-ről az első tapasztalatainkat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. janika61 - 2017.11.14. 04:40

    Nekem mindegyik iPhonom volt már az X_is 256 GB, de a Jet Black és a Hoom gomb vissza.Ha lesznek még 4,7 colos készülékek akkor azok is legyenek Full Hd mert a 8_as még mindig nem az csak a 8_plusz, Köszi Apple !!!!

Szólj hozzá Te is!