Lassabban terjed az iOS 11, mint tavaly az iOS 10

HusztiD 2017.11.08. 08:55 iOS 3 hozzászólás 290

ios-11

Nincs egészen két hónapja, hogy az Apple kiadta az iOS 11 legelső verzióját, de a legújabb operációs rendszerük már 52 százalékos megoszlásnál jár. Legalábbis ezt az infót osztották meg az alábbi diagram által a fejlesztői oldalukon, ahol jól kivehető, hogy viszonylag még mindig népszerű a korábbi, iOS 10-es rendszer a maga 38 százalékos megoszlásával.

Kezdetben lassabban indult az iOS 11 megoszlása, hiszen számos hibája volt, amiért többen vártak frissítettek. Az iOS 11.1-gyes frissítés már úgy tűnik, hogy megoldották a felmerülő problémákat, így mostantól nyugodtan telepíthetnek a korábbi szoftverrel rendelkező felhasználók egyaránt. Érdemes megjegyezni, hogy az iOS 11 megoszlási rátája eddig a pontig sokkal lassabban haladt, mint anno egy évvel ezelőtt az iOS 10, de ez a már előbb említett hibáknak tudható be. Nyilván a következő hetekben lesznek újabb ráták, így kíváncsian várjuk, hogy addigra meddig sikerül feltornásznia magát az iOS 11-nek.

ios11installation

Nálatok mi a helyzet? Ti melyik verziójú iOS-t használjátok, valamint mennyire vagytok elégedettek vele? Tapasztaltatok valamilyen kritikus hibát az iOS 11.1-ben?

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket! Apropó, olvastad már az iPhone X-ről az első tapasztalatainkat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Bigyo - 2017.11.08. 11:15

    En kezdetektol a 11-et hasznalom, de csak most lett jo a 11.1-tol. Gondolom mindenki kivar, hogy stabil legyen az uj rendszer.

  2. TTibi - 2017.11.09. 06:29

    Nekem sajnos nem jött be, az SE frissítés előtt tökéletesen működött, de most a wifi jeleket nagyon gyengén érzékeli. Bosszantó, mert 5 méterről is ledobja a jelet.

  3. Mackolacko - 2017.11.09. 10:48

    (6s) En sajnalom hogy frissitettem a 11-re. (Sajnos nem lehet visszatenni a 10-est) Addig semmi bajom nem volt, tokeletesen mukodott. Csalodott vagyok es nagyon kivancsian varom, hogy mikor mukodik mar vegre ujbol hibatlanul a telefonom!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.