Jony Ive: az iPhone X csupán az elkövetkezendő évtized kezdete

HusztiD 2017.10.13. 10:25 Apple, iPhone 0 db 505

jony-ive

Az Apple jól ismert dizájner-guruja rövid, de meglehetősen érdekes interjút adott a japán divatmagazin, a Brutus Casa számára. Természetesen a téma a szeptember folyamán bemutatott iPhone X volt, melyről kiderült, hogy valóban a jövőbe mutat az Apple az új csúcskészülékkel.

Jony elmondta, hogy az iPhone X hosszú évek munkájának gyümölcse, ami egyben egy egészen új kezdetet jelent a következő évtizedre tekintve. Elmondása alapján több remek ötletük van a jövőre nézve, amin jelenleg dolgoznak, de nyilván ezekről nem beszélhet a nagyközönség előtt.

A Face ID-ről szintén szó esett, ahol a dizájner mesélt annak a fontosságáról. Az új technológiával egy olyan eljárást vezettek be, ami lényegében láthatatlan a felhasználók számára ellenben a Touch ID-vel, de mégis nagyobb biztonságot nyújt számukra. A Touch ID leváltása egyben egy ígéretes új lépést jelent az Apple-nek.

Az iPhone X október 27-től lesz előrendelhető, november 3-tól pedig megvásárolható. Bizonyos pletykák szerint akár jövő tavaszig kell várni az új telefonra, de reméljük, hogy az almásoknak sikerül utolérniük magukat a gyártási folyamataikkal.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!