Továbbra sem kezdődött meg az iPhone X tömeggyártása

HusztiD 2017.09.22. 17:25 iPhone, Kiemelt hírek 9 hozzászólás 981

space-gray-silver-iphone-x-800x370

Hetekkel az iPhone X bejelentése előtt pletykaszinten felmerült, hogy az Apple gyártási nehézségekkel küzd a csúcsmodell legyártásával kapcsolatosan. A szeptember 12-i Apple eventen mindez beigazolódni látszott, hiszen ekkor kiderült, hogy a nyolcas modellek értékesítése szeptember 22-én veszi kezdetét, míg a jubileumi modellé csak november 3-án.

Ezúttal sajnos újabb rossz híreket kaptunk a Barron egyik elemzőjétől, Christopher Casetől, aki az utóbbi néhány hétben Ázsiában tartózkodott, s lehetősége volt találkozni az Apple partnereivel. Az ellátási lánc vállalataitól kiderült, hogy maga az iPhone X tömeggyártása még mindig nem vette kezdetét. Hírek szerint ez nagyjából csak október közepétől indulhat meg.

Ezzel pedig az Apple hatalmas csúszásban van, hiszen korábbi infók szerint már hetekkel ezelőtt kezdetét kellett volna vennie a tömeggyártásnak. A mostani infókból sajnos nem derült ki, hogy milyen nehézségekkel küzdenek az Apple partnerei, amiért még mindig nem kezdték el a tömeggyártást.

Egy viszont biztos, hogy ha az alábbi infók igazak, akkor bizony hatalmas készlethiányra számíthatunk. November 3-ra minimális készlete lesz az Apple-nek, a karácsonyi felhajtás miatt pedig biztosan nem fognak kellő mennyiségű telefont legyártani. Aki az új mobilok egyikét tervezi beszerezni, annak érdemesebb lehet egy nyolcas modellt választania, hiszen egyelőre nagyon képlékeny, hogy ténylegesen mikor lesz az iPhone X-ből valami. Feltehetően Magyarország minimális szállítmányt fog kapni november 3-án, ami által több hetes várakozási idők lesznek.

Információ! Ne feledjétek, a nyolcadik születésnapját ünneplő iDoki hatalmas kedvezménnyel állt elő, melyet egészen szeptember végéig vehettek igénybe. Bővebb részleteket itt találhattok.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Patrik - 2017.09.22. 17:30

    Ezt a f*szsagot. 3 hete meg azt lehetett olvasni hogy már megkezdődött a tömeggyártás az X-nek.

  2. Bigyo - 2017.09.22. 18:21

    Nekem tökéletesen megfelel akár fél évig is a mostani 6s+om. Ugyan ez volt a 6+ esetén is pár éve.

  3. Ironyjakuza - 2017.09.22. 19:04

    Nem tom , nem fogott meg valamiért , egyik sem :(
    lehet bennem van a hiba ? i7 :)

  4. Robi - 2017.09.22. 19:55

    Szerintem ez kamu …, tovább fokozzák az érdeklődést … Persze előfordul és ebben csak az az érdekes , hogy eddig is kisebb , nagyobb hiány volt az iPhone megjelenéseknél… azért az érdekes , épp mindig az Apple-nél ami a világ legértékesebb vállalata…..

  5. Majkiii - 2017.09.22. 19:58

    Majd az iPhone 9 után fogják elkezdeni gyártani:):)

  6. David - 2017.09.22. 21:50

    Nekem még 5S van de a 11el is hasit annak idején erről volt szo hogy mennyire előre dolgozott az Apple ezzel a teloval, s igaz. Kinek van minden évben pénze uj iphonera?? Ez is 230e volt 64gb. Amig szétnem esik a kezembe kihajtom. Még 3-4 évig simán jo.

  7. janika61 - 2017.09.23. 10:37

    Tim Cook szerint olcso az iPhone X,forrás HVG.

  8. Zsé - 2017.09.24. 08:04

    Pár éve az van, hogy kényszert érez magán az Apple, hogy mindenkeppen ki kell dobni valamit a piacra!
    Ennek következtében csinálnak egy 8-at amit mindenki 7+ nak tart (teljesen jogosan) és már most úgy nézz ki, nem sokan fognak venni!
    Csinálnak egy X et ami nincs is és ha lesz is akkor annyi lesz hogy a gatyád rámegy! Ahelyett hogy csináltak volna egy telefont de az jó legyen! Ráadásul akkor sem lenne semmi gond ha két évente adnának ki új telefont és akkor nem érezném, hogy csak a bevétel számít!
    Nagyon nem jó úton halad a Tim féle Apple! Szerintem

  9. Jakuza - 2017.09.26. 18:12

    Zsé te vagy az , így is van . De szép is lenne !

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.