Mire számíthatunk a holnap esti eseményen?

HusztiD 2017.09.11. 17:55 Apple TV, Apple Watch, iPhone, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 699

screen-shot-2017-09-05-at-10-55-17-pm1

Nehezen, de eljönni látszik a szeptember 12, amikor az Apple bemutatja az év legjobban várt termékeit, az idei évi iPhone családot. Az elmúlt hónapok folyamán töménytelen mennyiségű pletykákról olvashattunk, az utóbbi hetekben pedig körvonalazódni látszott, hogy voltaképp mire is számíthatunk. Holnap este lesz az iPhone event, azonban ezt megelőzően összeszedtük, hogy milyen új termékek bejelentésére számíthatunk.

iPhone 7s, 7s Plus és 8 – avagy iPhone 8, 8 Plus és iPhone X

Az idei évben nem kettő, hanem összesen három telefonra számíthatunk. A már hagyományosnak mondható 4,7 és 5,5 colos készülékek mellett lesz egy nagyobb testvér, egy 5,8 colos iPhone. A hagyományos készülékeknél nem kell nagyobb újdonságokra számítani, hiszen dizájnra hasonló lesz, mint a tavalyi év folyamán megjelent iPhone 7 modellek, viszont hardveresen sokkal erősebbek lesznek. Elviekben bemutatkozik a vezeték nélküli töltés, ami külön jó hír.

Maga az esemény pedig a régóta várt 10. évfordulós telefon körül fog forogni. Bizonyos pletykák szerint simán iPhone 8 lesz a megnevezése, de voltak olyanok is, kik iPhone X-ként hivatkoznak rá. Ez lesz az 5,8 colos OLED kijelzővel szerelt telefon, amiből az Apple elhagyja a Home gombot és az ujjlenyomat olvasót. Cserébe viszont itt is megjelenik a vezeték nélküli töltés, valamint lesz arcfelismerő funkció, ami a Touch ID-t hivatott felváltani.

dgzqnpbw0aaxmiu-e1502303309686

Az elnevezések egyelőre képlékenyek. Korábban iPhone 7s-ként emlegették a források a 4,7 és 5,5 colos telefont, míg a csúcsmodellt iPhone 8-ként. Utóbbi napokban viszont már iPhone 8, 8 Plus és X volt a nyerő. Esélyes, hogy az utóbbinál marad az Apple.

Apple Watch 3

A harmadik generációs Apple Watch modellekről akadtak pletykák, de nem igazán voltunk elárasztva velük. Elviekben két fontos újdonságot kapunk. Az egyik az LTE chip lesz, így az órán bármikor lebonyolíthatunk egy hívást a telefonunk nélkül. Hasznos funkció lesz, de kérdéses, hogy hányan fognak élni vele, ugyanis nem igazán ergonomikus egy kis órához beszélni, aminek kevésbé erőteljes a hangszórója. Másik újdonsága pedig a dizájn lesz. Konkrétat erről nem közöltek le a források, de az Apple némileg továbbgondolta a harmadik generációs órát.

4K Apple TV

Az almások két éve dobták piacra a negyedik generációs Apple TV-t, ahol már megjelent az App Store. Mostani hírek szerint hamarosan érkezik az ötödik generációs set-top box, melynek újdonsága a felbontása lesz. Számos 4K/HDR funkcióra bukkantak a fejlesztők az utóbbi hetek folyamán a szoftverekben. Arról egyelőre nem tudni, hogy milyen egyéb újdonságot kap a készülék.

og

Egyéb

Egyéb termékre ezúttal nem biztos, hogy számíthatunk. Viszont az szinte biztos, hogy az Apple megemlíti a június folyamán bemutatott HomePod okoshangszórót. Az idei év utolsó negyedévében dobják piacra, így feltehetően egy pontos megjelenési dátummal szolgálnak majd. Egyelőre csak az első körös országokban lesz elérhető, a következő évtől pedig több országban egyaránt.

Ti melyik bejelentést várjátok leginkább?

Ne feledjétek, a nyolcadik születésnapját ünneplő iDoki hatalmas kedvezménnyel állt elő, melyet egészen szeptember végéig vehettek igénybe. Bővebb részleteket itt találhattok.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Bigyo - 2017.09.11. 21:43

    Én mindre kíváncsi vagyok.

    Örülnék neki ha egy tök más desig-u X jönne ki, mint amiken csámcsogunk már egy ideje. Nem azért, mert amit ismerünk az nem tetszene, hanem mert én a meglepit jobban szeretem.

  2. Zsé - 2017.09.11. 23:32

    Egy telefon kell aminek nincsenek hibái. Kettő vagy annnál több telefon csak megosztja a tudást ami nyilván csak a profit miatt van! 7+ után biztos nem fogok újjat venni csak azért mert az Apple-t hajtja a profit!

  3. Balázs - 2017.09.12. 07:36

    Elvileg az apple airpods 2 is bemutatásra kerül,engem különösen az érdekel!

  4. Rádi Tibor - 2017.09.12. 11:53

    iOS 11?!

Szólj hozzá Te is!