Viszonylag lassú lesz az iPhone 8 vezeték nélküli töltése

HusztiD 2017.08.29. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek 4 db 357

iphone-8-render1

Egy ideje pletykaszinten köztudott, hogy az iPhone 8 mellett az iPhone 7s modellek szintén megkapják a vezeték nélküli töltés funkciót. Elviekben mind a három modellben lesz egy új komponens, amely ezért lesz felelős, így a hagyományos, vagyis a kábeles töltés mellett már az induktív megoldás egyaránt szóba jöhet.

Igen ám, de talán mégsem lesz annyira nagy móka ez, mint hinnénk, ugyanis viszonylag lassú lesz. Legalábbis erről számolt be a japán Macotakara, akik azt állítják, hogy mindösszesen 7,5 watt felvételére lesznek képesek az új iPhone-ok. Viszonyításképpen a hagyományos töltővel, ami a telefonhoz jár, azzal 5 wattot vesz fel a készülék.

Természetesen eddig nem lenne nagy gond, hiszen gyorsabban tölt vezeték nélkül a telefon, mint kábellel, azonban az ázsiai forrás szerint az Apple nem a Qi Ver legújabb szabványát használja, hanem egy korábbit. Ergo ez azt jelenti, hogy lassabb lesz a töltés. Az új szabvány 15 wattot ígér, a régi, amit kapunk, az csak az említett 7,5-öt.

Ha minden jól megy, akkor az Apple két hét múlva jelenti be az idei évi iPhone felhozatalát, így mi már nagyon várjuk. Reméljük, hogy nem lesz okunk panaszra az új telefonok kapcsán.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 4 db

  1. Xcv - 2017.08.29. 18:20

    A 7,5 az nem több mint az 5??? Mer nálam igen :D

  2. Balázs - 2017.08.29. 22:04

    Néha nagyon tudnék neki örülni,ha egy ember arra adja a fejét,hogy kommentet ír,legalább pontosan olvassa végig a cikket úgy,hogy meg is értse.

  3. Xcv - 2017.08.30. 14:25

    Balazsks nagyon intelligens lehetsz … vagy az ugy hirlikre gondolsz …?! :D

  4. Xcv - 2017.09.11. 14:03

    Fogyatekos :D

Szólj hozzá Te is!