A Foxconn új amerikai gyárában fejlesztik majd az Apple Car-t?

HusztiD 2017.08.15. 15:55 Egyéb 0 db 94

foxconn

A Foxconn napokkal ezelőtt bejelentette, hogy Wisconsin államban épül legelső amerikai gyáruk, ahol kijelzőgyártással foglalkoznak. Most a South China Morning Post jött a legújabb információkkal, mely alapján a kínai vállalat következő állomása Michigan lesz, ugyanis ide terveznek egy multimilliárd dolláros befektetést.

Végül mégsem ez az érdekes, hanem az, hogy pontosan mivel fognak foglalatoskodni. A Foxconn fejese, Terry Gou korábban elmondta, hogy a vállalat érdekelt az önvezető technológia és a a mesterséges intelligencia iránt. A mostani hírek szerint pedig pont ennek kapcsán hozzák létre az új gyárat, ahol ezzel kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket fognak végezni.

Egyelőre nem tudott, hogy az Apple-nek mennyi köze lesz a dolgokhoz, de abban biztossak lehetünk, hogy az ő kezük is benne van. Többek között nem egyszer feljött a téma, hogy az almások a Foxconn által viszik Amerikába a gyártási folyamataikat, hiszen így újabb kedvezményeket kapnak az elnöktől, Trumptól.

Lehetséges, hogy a Project Titan kapcsán is lesznek előrelépések? Nem kizárt. Várjuk a további fejleményeket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!