Milyen újdonságokat tartogat még 2017 év végéig az Apple tarsolya?

HusztiD 2017.08.10. 17:55 Apple, HomePod, iPhone, Kiemelt hírek, Mac 1 db 518

tim-cook-watch

A 2017-es év első fele meglehetősen csendes volt az Apple szemszögéből vizsgálva, ugyanis az új 9,7 colos iPad és az újragondolt iPad Pro modelleken kívül nem igazán adtak ki nagyobb kaliberű frissítéseket. Igen, voltak még MacBook frissítések egyaránt, de ezek minimálisak voltak. Az idei év második fele, vagy inkább az utolsó három hónapja viszont számos újdonságot rejt magában, így összeszedtük, hogy milyen új termékekre számíthatunk még az idei év folyamán.

iPhone 8

Egyértelműen ez a legvártabb termék. Az elmúlt hónapokban már számos infót olvashattunk a telefonról, valamint az utóbbi napokban érdekes szivárgások is voltak. Széltől szélig terjedő OLED kijelzőt kap, ami mellett mind a két kamera ígéretes változásokon esik át. Ezen felül esélyes egy USB C bevezetése, a gyors töltés és a vezeték nélküli töltési technológia megjelenése. A Touch ID a kijelzőbe lehet ágyazva, viszont bemutatkozhat az egyelőre Face ID-kéne emlegetett arcfelismerés egyaránt.

Nagyjából ezekre számíthatunk, hiszen ezekről szóltak a pletykák többségei. Megjelenés feltehetően szeptember végén lesz az első körös országokban, de az első hónapok folyamán biztosan hiánycikk lesz a telefon.

iPhone 7s és 7s Plus

A szeptemberi iPhone eventen az Apple nem csak a teljesen prémiumkategóriás iPhone 8-at mutatja be, hanem a 7s és 7s Pluszt egyaránt. Az új 4,7 és 5,5 colos telefon a tavalyi modellek felturbózott változatai lesznek, de egyelőre nem tudott, hogy hardveresen mennyire fognak az iPhone 8-ra hasonlítani. Küllemre marad a 7 és 7 Plus készülékek dizájnja.

Ezek megjelenése is szeptember végére várható. Feltehetően ezek kevésbé lesznek hiánycikkek, mint a csúcsmodell.

Apple Watch Series 3

Talán ez a másik legjobban várt termék az idei évre. Sajnos nagyon sok pletykával nem voltunk ellátva, mint az iPhone 8 esetében, azonban voltak róla érdekes híresztelések. Ha minden igaz, akkor a harmadik generációs okosórák egy új küllemet kapnak, viszont az nem tudott, hogy teljesen újragondolja-e az Apple, vagy csak részben. Ezen felül esélyes, hogy lesz cellularos modell, melyben LTE chip lesz, valamint remélhetően az üzemidő is növekszik egy kicsit.

Várhatóan a szeptemberi iPhone eventen rántják le a leplet az új órákról, valamint ennek megjelenése is még abban a hónapban, esetlegesen októberben várható.

iMac Pro

Az Apple még a júniusi WWDC 17 konferencián mutatta be a csúcs iMac modelleket, melyeket simán csak iMac Prónak neveznek. Igazi workstationök lesznek, hiszen az új Intel Xeon processzorokat kapják meg, ami mellett a Radeon Vega grafikus kártya egyaránt bemutatkozik. 5K kijelző és 32 GB-tól indul a memória kapacitása. Sajnos az ára borsos lesz, hiszen 4 999 dollárba fáj majdan az alap modell ára, ám bizonyos számítások szerint a kimaxolt modellért akár 17 000 dollárt, vagyis nagyjából 4,4 millió forintot is elkérhetnek a kaliforniaiak.

HomePod

Szintén az idei WWDC 17 konferencia egyik újdonsága volt. Lényegében egy Siri vezérelte okoshangszóróról van szó, ami kihagyhatatlan kelléke lehet a nappalinknak. A hivatalos információk szerint a HomePod idén decemberben érkezik az első körös országokba és 349 dollárba fog kerülni. Sajnos mi nem vagyunk közöttük, így nálunk Magyarországon feltehetően csak a következő év elején érkezik, de ennél pontosabbat egyelőre nem tudni.

Ti melyik terméket várjátok leginkább?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Zoli - 2017.08.11. 17:49

    Èn egyiket sem vàrom, szerintem minden a piacon van ami a közeljövôben mutogatható, ezek izzadságszagú fejtesztèsek. Tehát újdonságkènt èrkeznek 150e-tôl vlm vadságú dolgok 5 mill-ig. Fa…

Szólj hozzá Te is!