Spotify: túl a 60 millió előfizetőn

HusztiD 2017.08.02. 13:55 Apple Music, Egyéb 0 db 114

spotify

A Spotify a hét elején bejelentette, hogy újabb rekordot állított fel, hiszen immáron 60 millió fizetős előfizetővel rendelkeznek. Egészen elképesztő számok ezek, hiszen egy év alatt sikerült 20 millióval növelni számaikat: tavaly szeptemberben még csak 40, míg idén márciusban már 50 milliós bázisuk volt.

Természetesen ez még nem minden, ugyanis ha az összesített felhasználói létszámot nézzük, akkor az 140 millió fölött jár. Ez azt jelenti, hogy a rendszeres előfizetőik mellett további 80 millió olyan felhasználójuk van, kik ingyenesen használják a szolgáltatásaikat. A Spotify előfizetés nélkül egyaránt igénybe vehető, azonban ebben az esetben az alkalmazás különféle hirdetésekkel van tele.

Ami pedig az Apple Music-ot illeti, ott nem tudunk naprakész számokat. Az almások még két évvel ezelőtt indították útjára zenei szolgáltatásukat, amely azóta megközelítőleg 30 millió előfizetővel bírhat. Az Apple Music-ot szintén lehet ingyenesen használni, azonban itt csupán egy reklámmentes próbaidőszak van, amit 3 hónapig lehet igénybe venni. Innentől kezdve 9,99 dolláros és eurós áron, valamint a másodrendű országokban 4,99 eurós havidíjért cserébe vehető igénybe.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!