Kínán áll, vagy bukik az iPhone 8 sikere

HusztiD 2017.08.01. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 308

iphone-8-3d-sensor

Legalábbis ezt boncolgatta a Wall Street Journal. Az Apple számára az Amerikai Egyesült Államok jelenti a legfőbb forrást, ha az okostelefon eladásokat nézzük, míg a második legnagyobb piacot Kína képviseli. Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy ha az App Store bevételeket vizsgáljuk, akkor itt az ázsiaiak minden más országot maguk mögé utasítanak.

Az igazából nem kérdés, hogy sikeres lesz-e az iPhone 8 vagy sem. Az viszont annál inkább érdekfeszítőbb téma, hogy mennyire fogják venni. Kínában az utóbbi időben visszaestek a számok, hiszen az első félév folyamán 13 százalékkal volt kevesebb az Apple bevétele, míg a piaci megoszlásuk 10 százalékra csökkent. Hozzáértők szerint egy szóban össze lehet foglalni, hogy mi okozhatja majd az Apple sikerét: a WeChat.

Igen, a WeChat. A kínai üzenetküldő szolgáltatás nagy népszerűségnek örvend saját hazájában, ami jóformán minden felhasználó okostelefonján megtalálható. Beszámolók szerint az ázsiaiak zöme nem tölt le külön alkalmazásokat, hiszen ott van számukra a WeChat, amiben jóformán mindent elintézhetnek, kezdve a mobilfizetési eljárástól az egyéb olyan dolgokig, amelyeket nap mint nap használnak a kínai emberek.

wechat-logo1

A WSJ ennek kapcsán több felhasználót kérdezett meg. Volt olyan, aki azért szereti a szolgáltatást, mert általa tud az ebédjéért, vagy a taxijáért fizetni, valamint zenéket és videókat egyaránt tud streamelni. Olyan felhasználó is akadt, aki egy iPhone-t cserélt le egy Huawei P9 Pluszért, de egyáltalán nem hiányzik neki a WeChat korlátozott élete. Végül olyan szintén volt, aki azt nyilatkozta, hogy mindegy, milyen platformot használ mindaddig, ameddig WeChat van rajta.

A WeChat programhoz pedig elengedhetetlen az NFC chip. Tudjuk jól, hogy az almások eddig az Apple Pay kapcsán engedélyezték a hozzáférést, viszont az iOS 11-nek köszönhetően a fejlesztők bizonyos szintig hozzá tudnak nyúlni. Ha pedig a kaliforniaiaknak sikerülne sokkal barátibbá varázsolni ez által a WeChat szolgáltatást, akkor nem elképzelhetetlen, hogy nagyobb siker lenne, hiszen az itteni felhasználók zöme esküszik az appra, amivel mindent képesek lebonyolítani.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!