Pletyka: már gyártják az iPhone 8-at, elviekben szeptembertől megvásárolható

HusztiD 2017.07.26. 11:56 iPhone, Pletykák 2 hozzászólás 552

forbes-iphone-8-2

Az utóbbi hetek folyamán mindenfélét olvashattunk az iPhone 8-ról. Az egyik legnagyobb port kavaró hír talán az volt, hogy csupán október-november környékén jelenhet meg a telefon, mivel az akkori szóbeszédek arra hivatkoztak, hogy az Apple képtelen megfelelő mennyiség legyártására.

Ezúttal a jól ismert Benjamin Geskin osztott meg néhány extra információt, amelyek bizakodásra adnak okot. Elviekben mind a három modell, tehát az iPhone 7s, 7s Plus és a 8 már úgynevezett kísérleti/próba gyártás alatt áll. Ez azt jelenti, hogy a Foxconn Csengcsou-i üzemében napi szinten 200 készüléket gördítenek le a szalagról. Ha minden jól megy az előzetes gyártások folyamán, akkor az Apple hamarosan megkezdi a tömeggyártást, amivel (remélhetően) kellően felkészülnek a szeptemberi rajtra.

Az ismert Geskin szerint pedig van egy apróbb újdonság, melyeknek szintén örülhetünk. Az almásoknak sikerült a kijelzőbe ágyazniuk a Touch ID-t, így amennyiben igazak a hírek, akkor mégsem a ki és bekapcsoló gombban lesz megtalálható a szenzor, hanem egyenesen a kijelző alsó sarkában.

Mi már csak azt reméljük, hogy szeptemberre kellőképp sikerül felkészülnie az Apple-nek, ugyanis ha csak a tavalyi iPhone 7 megjelenésből indulunk ki, akkor tudhatjuk, hogy bizonyos modellekre 6-8 hetet is kellett várni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Bronz - 2017.07.27. 03:13

    Napi 200 telefon kevés lenne. Nem 200 ezer véletlenül?

    • HusztiD - 2017.07.27. 06:08

      200, mivel ez még amolyan előgyártás/tesztgyártásnak felel meg.

Szólj hozzá Te is!