Ezek az iOS 11 negyedik bétájának újdonságai

HusztiD 2017.07.26. 15:55 iOS, iPhone, Videók 0 db 425

maxresdefault

Az Apple hétfő este folyamán tette elérhetővé az iOS 11 negyedik bétáját a fejlesztők számára, közben pedig a publikus béta programban résztvevők egyaránt megkapták az előző, tehát a harmadik kiadásokat. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új szoftver számos újdonságot hozott, melyről a 9to5Mac csapata egy remek videót készített.

A főbb újdonságokkal még a júniusi WWDC berkein belül ismerhettünk meg, azonban az Apple emberei kiadásról kiadásra fejlesztik a szoftvereket. A mostaniban például kisebb, de hangulatosabb újításokat találhatunk. Ilyenek például az új animációk a Vezérlőközpontban az alacsony töltöttségű módot és a némítást illetően. Az alkalmazásváltó animációin szintén finomítottak kicsit, valamint mostantól elérhetetlen számunkra ez a funkció, amennyiben semmilyen program nincs a háttérben megnyitva.

Érdemes megjegyezni, hogy a harmadik bétában a fejlesztők felfedezték az úgynevezett ‘Broadcast’ funkciót a Vezérlőközpontban, azonban most a negyedik kiadásban már csak a ‘Start Recording’ található helyette. Ezek alapján elköszönhetünk az élő közvetítéstől? Későbbi bétákból kiderül, hogy visszahozza-e az Apple avagy sem.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!