J.P. Morgan: kis mennyiségben, szeptemberben érkezik az iPhone 8

HusztiD 2017.07.24. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 652

iPhone_OLED2

A J.P. Morgan egyik elemzője, Rod Hall tette meg tétjeit arról, hogy mire számíthatunk az elkövetkezendő két negyedévben az Apple telefonjait illetően. Az ismert szakember nem hisz a korábbi negatív értesüléseknek, hiszen szerinte már most szeptembertől megvásárolható lesz az iPhone 8. Vagyis az iPhone Pro, ugyanis így hivatkozik rá.

Amennyiben igazak az elemző jóslatai, akkor a harmadik negyedévben, tehát szeptember végére 9 millió Pro modellt tud legyártani az Apple. Ennél kicsit tovább számolt, így az sem kizárt, hogy az idei év végére további 42,2 milliót tudnak leszállítani. Rod szerint egyértelmű, hogy gyártási nehézségekkel küzd az Apple, de ettől függetlenül nem térnek el a tervezett és a már jól megszokott menetrendtől. Többek között ezért is lesz idén kevesebb telefon legyártva, mivel nem csúsztatnak egy későbbi időpontra. Ha minden igaz, akkor az iPhone Pro átlagos ára ezer és ezeregyszáz dollár között lesz.

Megannyi pletykát olvashattunk az utóbbi hetekben az új telefonokról, de talán Rod meglátásai az eddigi leghelyesebbek. Az Apple évek óta szeptemberben jelenti be új telefonjait, amelyek nem sokkal azt követően megvásárolhatóak. Már csak ebből érdemes kiindulni, hiszen ettől valószínűleg nem fognak eltérni. Ha pedig előző évi iPhone 7 megjelenést nézzük, akkor bizony itt is sokat kell az új csúcsmodellre várni, mivel egy jó darabig biztosan hiánycikknek fog számítani.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Patrik - 2017.07.24. 20:47

    A minap vettem észre, hogy rengeteg helyen (amazon, AliExpress, stb) már nagy mennyiségben árulnak iPhone 8 tokokat, amik ugye pontosak, mert az Apple a tok gyártóknak küld ki egy sablont, hogy a telefon bejelentésére már legyen mibe rakni azt.

    És azt lehet észre venni, hogy sem a hátlapon, sem pedig a bekapcsoló gombon nincs kivágás, ami arra enged következtetni, hogy vagy a kijelző alatt lesz a touch ID, vagy sehol. Én személy szerint arra tippelek, hogy az Apple lefizette a legnagyobb kiszivárogtatókat, és kamu hatlapon, meg az oldalsó gombban levő touch ID-s rendereket adott ki félrevezetés gyanánt, hogy meg legyen a nagy bumm szeptemberben. Mert nem egy cikkben lehetett már olvasni arról, hogy az Apple-nek sikerült a kijelző alatti touch ID be integrálása.

    Ugyanis tavaly egesz évben arról lehetett olvasni, hogy az Apple gőzerővel igyekszik a kijelző alá rakni a szenzort. + arról is lehetett hallani, hogy már 80x %os pontossággal fel is ismeri az ujjlenyomatot.

    Mindenesetre én csak remélni tudom hogy igazam van, mert egy ilyen jól bevált, és meglehetősen hasznos szenzort elhagyni teljesen őrültség lenne. Kivéve, ha sikerült nekik az arc felismerést olyan szintre fejleszteni, ami felül múlja a touch ID-t.

  2. Pool - 2017.07.25. 23:48

    Ott a pont Patrik. Jó meglátas. Osztom

Szólj hozzá Te is!