Újabb rekordokat állított fel a Samsung

HusztiD 2017.07.10. 11:56 Egyéb 0 db 135

samsungs-q4-profit-plummets

Július végével a Samsung hivatalosan bejelenti, hogy hogyan teljesített az elmúlt három hónapban. Az eddigi előrejelzések viszont meglehetősen nagy bizakodásra adnak okot. Mindezt a tavalyi Galaxy Note 7 robbanós esetek ellenére, hiszen akkor többen elpártoltak a Dél-koreai vállalattól.

Az Apple riválisa az elmúlt három hónapban összesen 52 milliárd dollár bevételre tett szert, amiből 12,1 milliárdot profitáltak. Nem kis számok ezek, de ha százalékos arányba viszonyítunk, akkor a nyereség 72 százalékkal volt nagyobb éves szinten vizsgálva, ami egészen kiemelkedő teljesítménynek számít – főleg a már említett Note 7-es botrány után.

Úgy tűnik eddig, hogy a Galaxy S8 szintén sikeres volt, de többen az Apple-lel való kapcsolatot hozzák fel. Mint tudjuk, a két vállalat szerződést kötött, melynek keretein belül 92 millió OLED kijelzőt szállítanak le az iPhone 8 kapcsán. Ez pedig szintén hatalmas szerepet játszott abban, hogy ilyen jól zárták a negyedévet a koreaiak.

Lassan pedig az Apple is bejelenti, hogy mikor tartja a Q3-as pénzügyi negyedévét, ahol beszámolnak, hogy hogyan teljesítettek az áprilistól júniusig terjedő időszakban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!