Apple-nek köszönhetően lehet veszteséges egy brit beszállítójuk

HusztiD 2017.07.06. 12:40 Apple, Egyéb, iPhone 2 db 63

performance_hero-640x413

A brit Imagination Technologies nem olyan régen bejelentette, hogy a legutóbbi pénzügyi időszakban túlteljesítettek magukon. Az ezt eggyel megelőző időszak nem volt a legkiemelkedőbb a vállalat számára, de ezt követően újra visszatértek a nyereségszerzéshez, ennek nagy részét pedig az Apple-nek köszönhetik.

Az Imagination Technologies egyik legnagyobb partnere az Apple, hiszen a megrendeléseik fele tőlük érkezik. De mégsem ennyire fényes a helyzetük, ugyanis az almások nem olyan régen bejelentették, hogy az elkövetkezendő 2 éven belül megszüntetik partneri kapcsolatukat. Tudni illik, hogy a jelenlegi iOS termékekben a brit vállalat GPU-i találhatóak meg.

Természetesen ez kellemetlen lesz a partnerük számára, ugyanis ha két éven belül megszűnik a kapcsolatuk, akkor könnyen lehet, hogy veszteséges lesz a vállalat. Érdekes egyébként az Imagination Technologies nyilatkozata egyaránt, kik azt állítják, hogy az almások megalapozatlan állításokat közöltek le.

Ergo ez utóbbi kijelentést lehet csak azért mondták, hogy csillapítsák a kedélyeket. Érdemes lesz viszont megnézni az elkövetkezendő időszakok történéseit, hiszen ha az Apple tényleg felbontja a szerződésüket, akkor bizony új beszállító után kell keresniük, aki legalább hasonló minőségben gyártja le a chipeket számukra.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 2 db

  1. Bigyo - 2017.07.07. 06:57

    Korabban azt irtatok hogy sajat GPU keszit az Apple. De valakinek azt is le kell majd gyartania.

    Majd a Samu ezt is megteszi neki.

  2. Xy - 2017.07.08. 13:39

    Más nézőpontból: …csak az Apple-nek köszönhetően volt nyereséges idáig az egyik beszállítójuk…

Szólj hozzá Te is!