Microsoft szerint az Apple lemásolta a Surface Prót

HusztiD 2017.06.20. 11:56 iPad, Kiemelt hírek 1 db 381

ipad-pro-deal

A hónap elején az Apple bemutatta az új iPad Pro családot, melynek berkein belül végre-valahára lehullt a lepel a 10,5 colos tabletről. Az előzetes beszámolók alapján igencsak jól sikerült az almások új készüléke, hiszen az iOS 11-nek köszönhetően ősztől több hasznos funkció lesz rajta elérhető. Ugyanakkor az iPad sokoldalúságát erősíti az Apple Pencil, Smart Connector, sztereó hangszórók és az új ProMotion kijelző.

A Microsoft szerint mindez nem valósult volna meg a Surface Pro nélkül. A redmondi vállalat egyik vezetője, Ryan Gavin beszélt arról, hogy az iPad Pro egy remek példája annak, hogy a Microsoft elképzeléseit követik a konkurenseik a kettő az egyben stílusú gépekkel.

Ryan elmondása szerint éveken át tanultak és teszteltek a kettő az egyben kategóriás masinákkal. Amikor az első Surface-et piacra dobták, akkor mindenki szkeptikus volt az elképzeléseiket illetően – többek között az Apple is. Erre fel most Gavin azt állítja, hogy az új iPad Pro egy remek példája annak, hogy elkezdték a Microsoft-ot követni.

Ettől függetlenül a vezető szerint egyértelműen látszik, hogy az Apple továbbra sem kíván teljesen beszállni a kompakt kettő az egyben készülékek világába, ami egyébként számos előnnyel jár. Az iPad Prónak pedig minden lehetősége meglenne ahhoz, hogy egy igazi multifunkcionális tablet legyen, akárcsak a Surface Pro.

Természetesen Tim és csapata már évekkel ezelőtt elmondták, hogy nem fogják az iPad-re elhozni a macOS-t, hiszen az nem működne megfelelően. Sajnos az iPad Prón csak iOS fut, míg a rivális Surface Prón egy teljes értékű Windows 10, amivel nem érzik azt a felhasználók, hogy bármiben is korlátoltak lennének.

Ti örülnétek, ha az Apple komolyabban beszállna erre a piacra? Mondjuk ha jövőre egy olyan új iPad-et dobnának piacra, amin egy teljes értékű macOS fut?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. g - 2017.06.20. 12:06

    Az a baj, hogy a multitasking is szánalmasan gyenge az iPad próban.
    Nem minden alkalmazás támogatott:(

Szólj hozzá Te is!