Új szabadalom egy a bekapcsológombba épített ujjlenyomat olvasóról

HusztiD 2017.06.16. 14:55 Apple, Egyéb, iPad, iPhone 0 db 144

touch-id-power-button

Lassan mondhatjuk azt, hogy nyakunkon az eddig igencsak pletykák tárgyát képző iPhone 8 megjelenése. A telefont illetően a mai napig kérdés, hogy mi lesz a Touch ID sorsa. Korábbi pletykák egy hátlapi ujjlenyomat olvasóról szóltak, míg az utóbbiak szerint az Apple-nek sikerült megoldania, hogy egyenesen a kijelzőbe integrálják a szenzort.

Erre fel most jött egy újabb szabadalom, amelyben lényegében arról írnak, hogy a bekapcsológombba is képesek beépíteni egy ilyen szenzort. Lényegében arról van szó, hogy a külső rétegbe megoldható lenne, hogy egy nagyon vékony üveget vagy zafírt tegyenek, ami alatt maga a szenzor helyezkedne. Ezzel pedig az adott készülék már bekapcsoláskor leolvasná az ujjlenyomatunkat.

Mivel ez egy újabb szabadalom, nem jelenti azt, hogy lesz belőle valami. Ha az Apple-nek valóban sikerült a kijelzőbe való ágyazást megoldania az iPhone 8 kapcsán, akkor feltehetően a jövőben is abba az irányba veszik az utat, így nem nagy rá az esély, hogy valaha látni fogunk egy a bekapcsolóba rejtett ujjlenyomat olvasót. De ki tudja?! Lehet még ezt is megéljük más termékek kapcsán.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!