Felnőtt nagytestvéréhez az új 10,5-ös iPad Pro, de még így is rémálom szervizelni

HusztiD 2017.06.15. 11:56 iPad 0 db 222

10-5-inch-ipad-pro-teardown

A 2017-es iMac után az új 10,5 colos iPad Próra is lecsapott a iFixit csapata, hogy megnézzék, mennyi minden változott a többi modellhez képest. Az első és legszembetűnőbb dolog, hogy az Apple ezúttal nem a 9,7 colos tabletet ültette át a 10,5-ös formatervbe, hanem sokkal inkább a 12,9 colos iPad Prót kicsinyítette le.

A 9,7-es iPad-hez hasonlítva nem igazán ismertek az új iPad Próra, ugyanis az Apple ugyanazt az újabb belső kialakítást alkalmazta, amit a 12,9 colos testvérénél. Ebből többek között látszik, hogy nem egy mezei iPad-et kívántak piacra dobni, hanem az új Prót, ami a nagyobbik testvéréhez hasonlít. A tablet felnyitása továbbra is macerás, de egy kicsivel egyszerűbb, mint a 9,7-es készüléknél. Aki korábban nyitott fel iPad-et, az tudhatja, hogy könnyen megsértheti a kijelző kábeleit, amivel újabb kalamajkát okozhat magának. Ezen kicsit javítottak, ugyanis a kábeleket a készülék aljánál, középtájt vezetik el.

További jó hír, hogy Philips csavarhúzókkal szerelhető a tablet, így nem bonyolították annyira nagyon túl a szervizelését, mint több termékeiknél – már persze ami a csavarokat illeti. Ettől függetlenül 2/10-es értékelést adott az iFixit. Miért? Mert ha a Smart Connector elromlik, akkor lehetetlen azt kicserélni, valamint magát az üveget és a kijelzőt itt is összeragasztották, ami szintén megnöveli a javítási költségeket. További rossz hír, hogy a felnyitáskor könnyen sebezhető maga az LCD kijelző, valamint jóformán mindenhol ragasztóanyagot használt az Apple, ami szintén növeli a szervizelés nehézségét.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!