Képeken az első kiszivárgott iPhone 8 alkatrészek

HusztiD 2017.06.13. 11:56 iPhone, Pletykák 3 db 531

frontpanels1-800x600

Az utóbbi napok folyamán leginkább a WWDC és az ott bemutatott szoftverek és hardverek párosai kapták a főszerepet, míg az iPhone 8 pletykaáradat kicsit háttérbe szorult. Ezúttal Reddit-en tűnt fel két kép, melyek az iPhone 8 állítólagos elő és hátlapjait ábrázolják. Ha minden igaz, akkor egy meg nem nevezett kínai tokgyártó jutott hozzá az alábbi komponensekhez.

Természetesen nem bizonyítja semmi sem, hogy eredetiek lennének azok, amiket a képeken látunk. Viszont ha mégis igaziak lennének, akkor egy jó pár dolgot elmondhatunk róluk. Például azt, hogy végre-valahára az Apple-nek sikerült a hátlapról eltüntetnie a Touch ID-t, ami azt jelenti, hogy egyenesen a kijelzőbe ágyazzák az ujjlenyomat olvasó szenzorát. A kamera elrendezése természetesen vertikális marad, ezen felül pedig a telefon jóformán széltől szélig terjedő kialakítást kapott. Csupán felül van egy kis csík, ahol az előlapi kamera és szenzorok találhatóak meg.

frontpanels2-800x450

Ha pedig nem csal a szemünk, akkor bizony az új telefon szintén fémházas kialakítást kaphat, ahol egyaránt elérhető lesz a kozmoszfekete modell. Mondjuk ez kissé érdekes, ugyanis eleinte több pletyka volt, melyek szerint az Apple újra üveget fog használni, akárcsak az iPhone 4 érában, de erre jelenleg vajmi kevés esély van.

Mit szólnátok, ha egy ilyen dizájnú telefont dobna piacra az Apple?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 3 db

  1. H@m! - 2017.06.13. 12:03

    Ezt igy birnám.

  2. Patrik - 2017.06.13. 18:15

    Nem szólnék semmit, meg venném mint annak a rendjét. :-)

  3. Ironyjakuza - 2017.06.13. 20:20

    Ne legyen igazam de sztem nem ekkora pengék

Szólj hozzá Te is!