Az Apple már megkezdte az iPhone 8 tömeggyártását

HusztiD 2017.06.12. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 3 hozzászólás 1 218

iphone-8-size-comparison

Az Apple beszállítói az elmúlt napok folyamán megkezdték az iPhone 8 tömeggyártását – számolt be a Digitimes. Korábbi pletykák alapján tudni véljük, hogy az almások idén három új telefont mutatnak be. Elviekben lesz egy iPhone 7s és 7s Plus, ami a jelenleg piacon lévő csúcsmodellek úgymond felturbózott változata lesz, valamint lesz az iPhone 8, ami széltől szélig terjedő OLED panellel és kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat olvasóval érkezik.

Ha minden igaz, akkor az iPhone 7s modellek fizikailag egy az egyben olyanok lesznek, mint a jelenlegi generációs telefonok, viszont az iPhone 8 már egy 5,8 colos kijelzővel lesz felvértezve. Voltaképp ennek lesz a legnagyobb kijelzője úgy, hogy közben fizikailag az iPhone 7s és 7s Plus között fog elhelyezkedni – lásd a képen – köszönhetően a széltől szélig terjedő kijelző kialakításának.

Korábban felmerült, hogy milyen lesz az iPhone 8 árazása. Konkrétumot egyelőre nem tudni róla, viszont nagy rá az esély, hogy ezer dollár körül lesz az indulóára, ami magyar forintba mérve nálunk a 400 ezer forint alját karcolhatja. Természetesen a nagyobb tárhellyel rendelkező készülék még ennél is többe fog fájni.

A mostani hír is csak egy újabb pletyka, de valószínűleg hellyel-közel helytállóak lehetnek a Digitimes infói, hiszen nagyjából ilyen időben kezdődnek meg a tömeggyártások, hogy kellő mennyiséggel felkészüljenek az almások. Apropó, a Samsung idén 80 millió iPhone 8-hoz elegendő OLED kijelzőt szállít le az Apple részére, így bízzunk benne, hogy nem lesz belőle hiány!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Ironyjakuza - 2017.06.13. 20:22

    Ha ez igaz akkor s8 at veszek fák off

  2. Ironyjakuza - 2017.06.13. 20:23

    Minden marad a régiben ezt a szopatast

  3. Ironyjakuza - 2017.06.13. 20:24

    A 7 7/s nem lesz oled ? Fák yú !!!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.