Fejlesztők számára már elérhetőek az első iOS 11, macOS High Sierra, watchOS 4 és tvOS 11 béták

HusztiD 2017.06.06. 11:56 iOS, macOS, tvOS, watchOS 0 db 217

macos-high-sierra

Tegnap este egy tartalmas WWDC konferenciát tartott az Apple, ahol bemutatkoztak az új szoftverek. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, a prezentáció után a regisztrált fejlesztők érhetik el a legelső bétákat, míg a publikus béta tesztben résztvevők pár héttel később.

Feltehetően most is hasonló lesz a tematika, mint tavaly: az első bétákat egyelőre a fejlesztők tölthetik le. Hetekkel később, mikor megérkeznek a második kiadások a fejlesztőknek, akkor lesznek a publikus bétában regisztrált felhasználók számára egyaránt elérhetőek az eggyel korábbi változatok. Érdemes ilyenkor várni, ugyanis az első bétákban még rengetek hiba van, így leginkább csak azoknak lesz ajánlott felrakni a szoftvereket, akik inkább tesztelnek, mintsem mindennapi készülékként használják.

Ezúttal az alábbi bétákat tette elérhetővé az Apple a fejlesztők számára:

– Xcode 9 beta (9M136h)
– macOS 10.13 beta (17A264c)
– iOS 11 beta (15A5278f)
– watchOS 4 beta (15R5281f)
– tvOS 11 beta (15J5284e)

Ti melyik szoftvert várjátok leginkább és miért?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!