Megérkezett a Google Assistant iOS-re szánt verziója

HusztiD 2017.05.18. 11:56 Egyéb, Programok 3 hozzászólás 1 839

assistant-for-iphone

A tegnapi nap folyamán a Google megejtette az I/O fejlesztői konferenciáját, ahol számos újdonságról számoltak be. Leginkább Android fókuszált volt az előadás, de azért az almás felhasználók sem maradtak ki a jóból.

Kezdetnek bejelentették, hogy mostantól iOS-re elérhető a Google virtuális személyi asszisztense, az Assistant. Hasonló Sirihez a szoftver, hiszen itt is különféle kérdéseket rakhatunk fel számára. Érdemes megemlíteni, hogy a Google szerint az emberek nem igazán szeretnek a telefonjaikhoz beszélni, mikor kilépnek az utcára, ezért elérhetővé tették a gépelési funkciót, így mostantól chatelhetünk a virtuális segédünkkel. Sajnos van azonban egy rossz hírünk, mely szerint egyelőre az amerikai App Store-ban érhető el az alkalmazás.

Másik újdonság, ami még érint minket, hogy frissült a Gmail applikáció. Mostantól elérhető az úgynevezett ‘Smart Reply’, aminek köszönhetően rövidebb és gyakran használt válaszokat küldhetünk. Egészen hasznos funkció, amikor egy rövid okéval vagy igennel kell válaszolnunk a másik fél számára.

Aki egyébként kipróbálná, hogy milyen a Google Assistant, annak nincs más dolga, mint létrehozni egy amerikai Apple ID-t, majd azzal bejelentkeznie az App Store-ba és máris töltheti a szoftvert.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Lacika54 - 2017.05.18. 13:43

    És ez tud magyarul?

  2. Alfi - 2017.05.18. 18:20

    Tud magyarul???

    • HusztiD - 2017.05.18. 21:52

      Nem.

Szólj hozzá Te is!