Az FBI képtelen feltörni az okostelefonok nagy részét

HusztiD 2017.05.09. 13:55 Egyéb 0 db 204

james-comey

Az FBI igazgatója, James Comey az elmúlt napok folyamán érdekes dolgokat osztott meg a felügyeleti bizottság számára. Természetesen a téma a napjaink nagy vitáját keltő okostelefonok adatbiztonságára terjedt ki, melyben az Apple korábban már számos alkalommal érintett volt.

Comey elmondása alapján az FBI a nyomozások során megszerzett telefonok felének adataihoz egyszerűen képtelenek hozzáférni. Ezt kissé felháborítónak tartja, hogy nincs hozzájuk egy olyan eszköz, ami segítené a munkájukat. Az igazgató úgy hiszi, hogy idővel az Egyesült Államokban legalizálni fogják az olyan eszközöket, melyekkel könnyen feltörhetik a telefonokat. Természetesen megérti az emberek félelmeit, hogy féltik a saját adataikat, de szerinte könnyedén létre lehetne hozni egy olyan eszközt, amelyet úgymond a vészhelyzetek során alkalmaznának, hogy feltörjenek egy-egy telefont.

Ha még visszaemlékeztek, akkor az Apple-nek volt egy hasonló balhéja a San Bernardino-i terrortámadással kapcsolatosan, ahol az FBI minden áron megpróbált nyomást gyakorolni a vállalatra, de ők még így sem biztosítottak semmilyen hátsó ajtót a szövetségiek számára. Ha az Apple-ön múlik a kérdés, akkor biztosan nem fognak hátsó ajtót biztosítani, amivel hozzáférhetnek a felhasználói adatokhoz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!