Sokkal nagyobb biznisz rejlik az Apple Watch-ban, mint gondolnánk

HusztiD 2017.05.08. 09:55 Apple Watch, Kiemelt hírek 0 db 160

Apple-Watch-spring-2017-780x503

Tudjuk nagyon jól, hogy az Apple előző hét elején ejtette meg a 2017 Q2-es pénzügyi konferenciáját, melyben sok érdekes dolgot elárultak. Ilyen például, hogy mennyi volt az adott időszakban a bevételük, nyereségük, valamint az eladásaik. Egy termék azonban a kezdetek óta kilóg a sorból, s ez nem más, mint az Apple Watch, ugyanis az almások eddig valamilyen okból kifolyólag sosem osztották meg, hogy hány darabot szállítottak le belőle.

Annyit viszont elárult Tim Cook, hogy az egyéb kategóriába sorolható termékek 5,6 milliárd dollár bevételt hoztak. Többek között ide sorolhatjuk a különféle kiegészítőkből származó bevételeket. A kedd esti rendezvényen Tim annyit elkottyantott, hogy az Apple hordozható termékei már egyedül kitennének annyit, amivel bekerülhetnének a Fortune 500 vállalatának listájába.

Ben Bajarin, a Creative Strategies egyik fejese számolgatott kicsit, s arra jutott, hogy az előző negyedévben nagyjából 3,2 millió okosórát szállított le az Apple. Természetesen ez a szám teljesen elenyészik az iPhone eladásokhoz viszonyítva, de nem árt megjegyezni, hogy az Apple Watch mindig is egy kisebb réteget képviselt.

airpods1

Illik szót ejteni a tavalyi év végén megjelent AirPods fülesről, hiszen az immáron öt hónapja van piacon, de a CEO elmondása alapján továbbra is nagy igény mutatkozik rá. Nem csoda, hiszen érdemes megnézni, hogy még mindig több hetes szállítási határidőket vállal rá a kaliforniai vállalat.

Ha csak ezekre az adatokra támaszkodunk, akkor láthatjuk, hogy az Apple számára igen sokat jelentenek az egyéb kategóriába sorolt termékeik. Ha az előző év ugyanezen időszakához viszonyítanánk, akkor bizony 31 százalékot nőtt a réteg, ami kimondottan jó eredménynek számít.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!