Vércukorszint mérés lesz a jövőbeli Apple Watch újdonsága

HusztiD 2017.04.19. 13:55 Apple, Apple Watch, Egyéb 1 db 124

apple_health_app

Ha visszatekintünk az elmúlt évek történéseire, akkor láthatjuk, hogy az Apple az utóbbi időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektet az egészség témakörre. Ezúttal a CNBC egy új beszámolója erősíti meg jobban a dolgokat, ugyanis értesüléseik szerint az almásoknak van egye titkos kis csapata, akik a cukorbetegséggel kapcsolatosan kutatnak egy forradalmi áttörést remélvén.

Sokat ugyan nem tudni a projektről, de a beszámoló alapján három meg nem nevezett, de a forráshoz közel álló személy erősítette meg ezt a hírt. Annyit tudunk viszont, hogy egy kis csapat dolgozik a projekten, kiknek célja, hogy a jövőben valamiféle megoldást hozzanak a sokakat érintő egészségügyi témában, a cukorbetegségben. Ha minden igaz, akkor az Apple olyan szenzorokat fejleszt (feltehetően az Apple Watch-hoz), melyek egész nap képesek nyomon követni a vércukorszintünket.

Nem idegen keletű ez a téma az almásoktól, ugyanis a kezdeményezés már Steve Jobs idejében megvolt, aki már akkor úgy tervezte, hogy idővel lesz egy olyan hordozható készülékük, amely megkönnyíti a cukorbetegek életét. Reméljük, hogy az ősszel érkező Apple Watch 3 egyik újdonsága ez lesz, de erre azért még ne vegyünk mérget, hiszen nem tudni, hogy a kutatás melyik fázisában tart az Apple titkos kis csapata.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. g - 2017.04.23. 11:13

    Ez a cím megtévesztő.
    Nincs ilyen és nem is tudja megoldani ezt az Apple se most sem a jövőben.

Szólj hozzá Te is!