Novemberre csúszhat az iPhone 8 megjelenése

HusztiD 2017.04.06. 13:55 iPhone, Pletykák 1 db 185

iphone-8-concept-video

Az elmúlt évek folyamán az Apple mindig szeptember első felében jelentette be az aktuális évi csúcstelefonjait, amelyek az azt követő héten már megvásárolhatóak voltak. Ha erre a tendenciára támaszkodunk, akkor elviekben ezt várhatjuk idén is az Apple-től, azonban az Economic Daily News legújabb beszámolója másra ad következtetést.

Értesüléseik szerint a telefont valóban szeptemberben mutatja be az Apple, azonban leghamarabb csak októberben jelenhet meg, de rosszabb esetben akár november lehet belőle. És mi a csúszás oka? Elviekben az almások beszállítói gyártási nehézségekkel küszködnek, hiszen nem igazán tudják a megfelelő ütemben elvégezni a laminálási folyamatokat a hajlított OLED kijelzővel kapcsolatosan, valamint a 3D előlapi kamerával szintén kisebb gondok adódtak.

Bő öt hónap van még az iPhone 8 bejelentéséig, így addig maradjunk türelemmel. Egyelőre semmi sem biztos, így akár még a szeptemberi rajt sem kizárt. Reméljük, hogy nem kell azért novemberig várnunk, s a kaliforniaiaknak sikerül kellő mennyiséggel felkészülniük, hogy nehogy úgy járjanak, mint tavaly az iPhone 7 Plus modelljeivel.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Krisztián - 2017.04.06. 16:45

    Még nincs is semmilyen információ a bemutatás időpontjáról (a pletyka nem az), így csúszni sem tud. Persze, értem én, hogy mindig szeptemberben szokta bemutatni, de a szokás nem hivatalos értesítő. Ha novemberre határozza meg az Apple, akkor csúszás nélkül is megjelenhet akkor. Amúgy nem értem ez miért olyan meglepő, mindig csúsznak.

Szólj hozzá Te is!