Így fest a nyitány előtt az Apple Park

HusztiD 2017.03.31. 11:57 Apple, Videók 0 db 208

maxresdefault

Egy ideje köztudott, hogy az Apple Park most április folyamán nyílik meg. Vagyis csak részben, mivel az almások egyelőre elfoglalják az új főhadiszállást, azonban a monstrum körül még megannyi munkálat vár rájuk, amit az elkövetkezendő hónapok folyamán fognak csak befejezni.

Matthew Roberts viszont kiment a nyitány előtt, s levideózta, hogy hogyan festett március végén az Apple Park. Szemmel látható, hogy már szinte teljes egészében elkészült a park. Magán a főépületen csupán kisebb finomítások szükségeltetnek, ami mellett lassan a füvesítést is megkezdik. Egyelőre úgy néz ki, hogy a Steve Jobs előadóterem később, valamikor a nyár folyamán nyitja meg kapuit. Mondjuk érdekes lesz nézni az elkövetkezendő videókat úgy, hogy már bent lesznek az almások, azonban addig is itt van a legfrissebb drónfelvétel.

Az Apple Park projektet az Apple társalapítója, Steve Jobs prezentálta 2011 júniusában a cupertinói városi tanácsnak, akik nem sokkal később elfogadták a terveket. Az előzetesek alapján az Apple Park lesz az eddigi legzöldebb épület, amely elviekben az idei év első felében készül el teljes mértékben, azonban már áprilistól beköltözhetővé válik. Az új főhadiszállás egyszerre 13 ezer embernek ad majd munkát, ami 35 darab teljesen megtöltött Boeing 747s-nek felel meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!